Nem áll le a kormány a hitelalapú megoldásokkal: újabb hitelközpontot hoznak létre, ők a célcsoport
A hitelek tőke visszafizetésére akár egy éves türelmi idő is kérhető.
A hitelek tőke visszafizetésére akár egy éves türelmi idő is kérhető.
A tervezettel kapcsolatban már több Uniós ország vezetője, köztük Orbán Viktor is tiltakozását fejezte ki.
A szakértők szerint Donald Trump novemberi elnökválasztási győzelme óta a bitcoin árfolyama közel 80%-kal emelkedett.
40 ezer forint rendkívüli juttatásban részesülnek azok a MÁV és Volán dolgozók, akik részt vettek a közelmúltbeli viharelhárítási munkálatokban.
A 20-30-50-es szabály segíthet abban, hogy átlagfizetésből is komoly megtakarítást érjünk el néhány éven belül.
A 2025-ös wimbledoni teniszbajnokság női győztese 3 millió fontot (kb. 4,09 millió dollárt) kap, ami 11,1%-os növekedést jelent a 2024-es díjazáshoz képest.
A Kongói Köztársaság labdarúgó-szövetségének elnökét 1,3 millió dollár FIFA-pénz elsikkasztásával vádolják, amelyből közel 500 ezer dollár a női csapatnak szánt támogatás volt.
Bár az összesített bevétel már túl van a hatvanmilliárd forinton, a liga egyharmada még mindig veszteségesen működik csapatokra lebontva.
Hiába dolgozunk ugyanannyit, mint mások az Unióban, mégis nekünk jut a legkevesebb a bolti kosárba.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 26. hetéből.
A pénzügyi kifejezésekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a köznyelvben gyakran előforduló szavakra, vagy más szakterületek fogalmaira
Pénz keresztrejtvény megfejtések: mit jelent a kis értékű pénz vagy a régi pénz rejtvény fejtéskor, mi volt az egykori pénzünk, mi az albán pénz vagy a skandináv pénz jelentése?
A Karinthy-gyűrű egy elismert szakmai díj, amelyet immár öt évtizede a magyar humor legkiemelkedőbb alakjai vehetnek át. Nézzük meg, mit is tudhatunk pontosan erről a neves díjról.
A bankok régi kérése teljesülhet azzal, ha a fintech-cégekre is kivetik az illetékfizetési kötelezettséget.
New Yorkban elfogyott a pénze, ezért kellett hazajönnie – mesélte Mester Tamás. Az énekes szerint anyagi helyzete itthon sem sokkal stabilabb.
Forintban számolva milliárdokat tesznek zsebre minden egyes évben azok az edzők, akik a világ topklubjait vezethetik.
Ezek voltak a 23. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Sokan úgy gondolják, Japán csak a vastag pénztárcájú utazók célpontja – egzotikus, távoli, és első ránézésre drága. De vajon tényleg elérhetetlen?
Sérült pénz, szakadt pénz beváltása egyszerűen: mi a teendő elszakadt papírpénz esetén, hogyan történik a szakadt pénz beváltása, avagy a sérült pénz beváltása postán, bankban?
Az MBH Bank új biztonsági intézkedést vezetett be 2025 júniusától a csalók ellen.