Komoly változás jön a Balatonnál: erre készülnek
Komoly kérdések kerültek napirendre.
Komoly kérdések kerültek napirendre.
A SZTAKI vezetésével 21 tagú EU-s projekt indul, melynek célja az európai gyártórendszerek és beszállítói láncok rugalmasabbá tétele, illetve az átállás megkönnyítése orvosi eszközökre, ha ezt egy világjárvány vagy akár a COVID-19 további hullámai szükségessé teszik.
Horvát-magyar közös turisztikai projekt valósult meg egy 1,5 millió eurós nemzetközi pályázat keretében.
A Future Jobs, azaz a "Jövő munkái" címet viselő programon a munkaadók célja nem csupán a tehetség felkutatása, hanem annak kibontakoztatása és megtartása is volt. A HelloVidék ellátogatott a Brain Bar rendhagyó karrier rendezvényére, ahol az érdeklődők ötven kifejezetten a jövő kihívásaira válaszoló állásra jelentkezhettek.
Egy új rendszer bevezetése csak annak tűnik egyszerű feladatnak, aki még sosem vett részt ilyen folyamatban. Beszélni könnyű róla, de végigcsinálni - pláne eredményesen be is fejezni - már korántsem. A Pénzcentrum számára írt szakértői cikkében két olyan kulcstényezőről - az analízisről és a csapatról - ír Otti Csaba, a Login Autonom Employee Software, illetve az Óbudai Egyetem biztonságtechnikai tanácsadója, amelyek már a projekt kezdetekor meghatározhatják a végkifejletet.
Nincs mit szépíteni, a régióban itthon a legnagyobb a strukturális munkaerőhiány, és lassan, de biztosan bővül azoknak a területeknek a köre, amelyek érintettek a problémában. A helyzet annyira súlyos, hogy egyes felmérések szerint a magyar iparvállalatok 86,6 százaléka számít arra, hogy az akut munkaerőhiány már a közeljövőben korlátozni fogja termelésüket. A HR-esek jól ismerik ezt a problémát, hiszen szinte vért izzadnak, hogy napi szinten találjanak megoldást a kapacitás-problémákra és a jelentős fluktuációra: új beállókkal, belső átcsoportosításokkal, vagy épp képzésekkel. Ez azonban még nem elég, jó business case nélkül ugyanis nehéz orvosolni a problémákat.
Két ütemben valósul meg a Liget-projekt.