Brutál leépítésbe kezdett Mark Zuckerberg: 11 ezer dolgozót küld el a Meta
A Meta cég több mint 11 ezer munkavállalót bocsájt el idén a növekvő költségek miatt.
A Meta cég több mint 11 ezer munkavállalót bocsájt el idén a növekvő költségek miatt.
Budapesten csupán három kerületben nem lépte át az átlagos négyzetméterár az egymilliós határt az új építésű ingatlanok piacán.
Külföldön már nagy hagyománya van a közösségi finanszírozásnak, amit különböző netes felületeken akár a magyarok is elérhettek.
A hatályos épületenergetikai jogszabályok értelmében 2022. július 1-től minden új épületnek kötelező a „közel nulla” energetikai teljesítmény elérése.
A startolásnál a magyarok mindössze 10-15 százaléka ismerte a közösségi finanszírozás lényegét, és sokan még mindig összekeverik ezt a fajta támogatást a jótékonykodással.
Egy négyzetméter átlagos kínálati ára már 1,4 millió forint, ami 27,5 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőttihez képest.
Egy 15 lakást magába foglaló projektnek zajlik a kivitelezése azon a Jókai utcai társasházon, melynek tetőszerkezete tegnap délelőtt összeomlott.
A bázeli projekt a nyár végétől indul. Négyszáz résztvevő különböző kannabisztermékeket, például szárított kannabiszvirágot vagy hasist vásárolhat két és fél éven át a város patikáiban.
A tavaly újonnan értékesíteni kezdett 7600 új lakásból 2200 a XIII., 1400 a XI. és közel 800 a IX. kerületben épül fel.
A „Mecseki Természettudományos élményközpont fejlesztése” című projekt keretében célként tűzte ki, hogy pozitív változást érjen el az élményalapú tanulás/tanítás terén a természettudományos és egyéb kapcsolódó tantárgyak tekintetében.
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt, ezzel megnyílt az út a beruházás előtt.
Múlt héten jelent meg a kormányrendelet az első rozsdaövezeti akcióterület kijelöléséről.
Angyalföld és Újbuda továbbra is a legkedveltebb kerületek az újlakás projektek tekintetében, mutatjuk melyek épp a legdrágábbak.
Főként főúti, városi elkerülő utak, illetve csomóponti és hídfejlesztések megvalósítására a kabinet 82 milliárd forintot biztosít
A járvány okozta kudarcok után európai szinten élesztenék újjá és javítanák a határokon átnyúló együttműködéseket. A részletekről a HelloVidék számolt be.
Száznál is több pályázatból választottak ki idén másodjára a MagentaKraft mentorprogramjából 9 projektet. A legnagyobb lehetőséget a Somogyi Attila által készített interaktív méhésztérképben látta a szakmai zsűri.
Kérdőív segítségével mérték fel, mely készségek és üzleti ismeretek terén van szüksége leginkább segítségre.
Gondot jelent a szakemberhiány, tízből nyolc cég szerint ez a fejlődés legkomolyabb akadálya. A helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány miatt teljes brigádok estek ki a munkából.
Az ÁFA-kedvezmény januári bevezetése igencsak meglódította a piacot:
A halogatás mögött olykor valami tudattalan motiváció húzódik meg, de olyan racionális okok is szerepet játszhatnak, mint például az, hogy túl nagy falatnak vagy teljesíthetetlennek látjuk az előttünk álló feladatot. Ugyanakkor nem biztos, hogy a halogatóknak ezt a tulajdonságot feltétlenül maguk mögött kell hagyniuk, hiszen számtalan áldásos hatása lehet, amire eddig nem is gondoltunk.