Ezek a legolcsóbb ingatlanok a fővárosban, amelyek megfelelhetnek a 3%-os Otthon Start hitel feltételeinek.
Majdnem hat százalékkal kevesebb lakás épül a fővárosban, mint egy évvel korábban, ám az ÁFA-kedvezmény januári bevezetése igencsak meglódította a piacot: negyedéves összehasonlításban már 15 százalékkal több projekt indult el, mint 2020 azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan az árak is emelkedtek, az 1,103 ezer forintos négyzetméterár kilenc százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.
Az online meghirdetett új építésű budapesti lakásprojektek márciusi összegzése szerint 428 beruházás van folyamatban, ezekben 31,5 ezer lakás épül, de ezek 27,2 százaléka még csak tervezett, azaz egyelőre nem elérhető a vásárlók számára. A beruházók 7 174 lakást kínáltak megvételre, amely az épülő és tervezett lakásállomány 22,8 százaléka. Ez az arány 3 százalékkal múlja felül az egy évvel ezelőtti értéket, derült ki az Otthon Centrum budapesti új lakáspiacot összegző felméréséből.
Soóki-Tóth Gábor elmondta, az értékek vegyes képet mutatnak, mivel a piac folyamatosan mozgásban volt az utóbbi egy évben. Az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint 2020 I. negyedévéhez képest jelenleg 9,5 százalékkal kevesebb projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, és az épülő és tervezett lakások száma is 5,7 százalékkal csökkent. Egy évvel korábban 473 projektben 33,4 ezer lakás terveztek, vagy építettek Budapesten.
Ezzel szemben pozitív változás figyelhető meg az újonnan indított projektek számában: az előző negyedévben elrajtolt 31 beruházás 15 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A trendfordulót vélelmezhetően az új lakásokra januártól vonatkozó 5 százalékos, kedvezményes ÁFA bevezetése segítette elő.
Szintén nőtt az új lakások kínálati ára: a fővárosban kialakult 1,103 ezer forintos négyzetméterár kilenc százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a projektek és lakások számában, valamint az árazásban továbbra is nagy egyenlőtlenségek figyelhetők meg, árnyalta a márciusi adatokat az elemzési vezető. Mint mondta, a legtöbb projekt és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül. Ennek egyik lehetséges oka, hogy még mindig jelentős számú építésre alkalmas telek van a városrészben, amelynek közlekedése és infrastrukturális fejlettsége is jó.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az angyalföldi 74 projekt önmagában majdnem eléri az összes beruházás csaknem ötödét (18 százalék). Angyalföldet legfeljebb a hasonló adottságokkal rendelkező budai XI. kerület tudja megszorítani, ez főként a lakásszámra vonatkozik. A belvárosi kerületekben az üres telek hiánya, a külső kerületekben pedig a beépíthetőség szab határt a beruházásoknak, így a legkevesebb projekt és lakás a külső pesti kerületekben, valamint a centrumban épül.
Árak terén a belváros és a Hegyvidék verhetetlen: az V. kerület a legdrágább átlagosan kétmillió forintos négyzetméterárral, ami érvényes a XII. kerületre is. Budán az I. és II., valamint a Belvárosban a VI. kerület valamivel olcsóbb, de jellemzően ezeken a területeken is 1,5 millió forintot meghaladó négyzetméterár az irányadó. Buda és a belváros többi részén egymillió forint körüli az új lakások fajlagos ára, míg a külső pesti kerületek többségében középértéken 700-900 ezer forint egy négyzetméter. A legolcsóbb a XXIII. kerület 658 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








