Brutális traffipax razziát tartnak Magyarországon: aki erre autózik, az nagyon készüljön fel ma
Koncentrált vadászat indul a balesetveszélyes sofőrökre, rengeteg helyen mérni fognak.
Koncentrált vadászat indul a balesetveszélyes sofőrökre, rengeteg helyen mérni fognak.
A médiumokban közzétett hirdetések idegen nyelvű szövegeit, néhány kivételtől eltekintve magyarul is meg kell jeleníteni. Most komoly ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem.
Hatvan ládányi hűtött csirke far-háttal volt tele egy lengyel furgon, amikor a pénzügyőrök megállították az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán.
Fokozott ellenőrzést tart a vasúti biztonság megőrzéséért a rendőrség.
Az ellenőrzéssel szeretnék megelőzni azt is, hogy az utasok a mozgó vonatokra szálljanak fel, illetve le. A közúton is folyik a razzia.
Hétfőtől péntekig újra Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció, melynek keretében 30 helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát mérhetik fel.
Érdemes lesz figyelni a jövő héten, mert egy európai akció keretein belül Magyarországon is fokozott közlekedési ellenőrzés lesz.
Ellenőrzést tartott a rendőrség az apci tengerszemnél, mert tilos a fürdés benne, és az oda vezető út magántulajdonban van. A tengerszem bányató, melynek a területén a fürdőzés tiltott. Erre az oda érkezőket tábla figyelmezteti.
Minden termék hamis volt, amit szállítottak - több millió forint az összérték, feljelentés lett a vége.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság kedden.
A hazai illegális piacon egyre nagyobb teret hódít egy új típusú eldobható elektromos cigaretta.
Az egyik megyei kormányhivatal az akció részeként a hazai hatósági gyakorlatban először egy komplett gépkocsit próbavásárol majd - közölték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a társhatóságokkal együttműködve komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén.
Fokozott ellenőrzést hirdetett az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata hétfőtől vasárnapig.
Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, a Nébih irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat.
Országszerte lehet NAV-ellenőrzésekre számítani a 3. héten is. Mutatjuk, kiket és hol ellenőriznek a revizorok.
A leggyengébben a pékségek, látványpékségek teljesítettek, a hibázók aránya körükben a kétharmadot közelíti.
Országos közlekedési ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől az utakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A szervezet munkatársai az ajándék- és az édességárusokat keresik fel, s a revizorok nemcsak a kisebb-nagyobb boltokban vizsgálódnak majd, hanem a piacokon, az adventi vásárokon és a bevásárlóközpontokban is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi a hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is.