Teljesen megbénította a közlekedést a hétfő hajnalban érkező ónos eső Baranya vármegyében. Több helyen jégpáncél alakult ki, buszok akadtak el, balesetek történtek.
Óriási razzia indul a magyar utakon: erre vadásznak a hatóságok, keményen megbüntetik, aki nem figyel
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől szombatig a vasúti biztonság érdekében. Az ellenőrzéssel szeretnék megelőzni azt is, hogy az utasok a mozgó vonatokra szálljanak fel, illetve le, valamint megelőznék a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekményeket.
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől szombatig a vasúti biztonság érdekében. A police.hu-n megjelent közlemény szerint a rendőrség egységes nemzetközi műveletben vesz részt, a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 6. Rail Action Week elnevezésű akcióban.
Az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására. Az akció célja, hogy megelőzzék a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértését, illetve a vasúti jelzőberendezések, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközök, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközök megrongálását.
Az ellenőrzéssel szeretnék megelőzni azt is, hogy az utasok a mozgó vonatokra szálljanak fel, illetve le, valamint megelőznék a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekményeket. Az ellenőrzés hetében a nevelési és oktatási intézményekben a vasúti közlekedés biztonságával foglalkozó előadásokkal hívják fel a figyelmet a vasúti közlekedés veszélyeire.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







