Megújult a kifutópálya és a gurulóút, bővült az utasterminál és új irányítótorony is épült Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton.
Négyszáz évvel ezelőtt, 1626-ban Esterházy Pál vezetésével néhány száz magyar várvédő sikeresen verte vissza a túlerőben lévő oszmán–török seregeket Nógrádnál. A jeles évforduló alkalmából a helyi alapítvány méltó megemlékezést tervez, ennek megvalósításához gyűjtést indítottak.
„Négy évszázaddal ezelőtt Esterházy Pál vezetésével párszáz hős várvédő állította meg Nógrádnál a sokszoros túlerőben lévő ostromló oszmán–török seregeket, megvédve a várat, a vidéket és hazánkat. Az ő helytállásuk ma is példát mutat összefogásból, kitartásból és hazaszeretetből” – írja közösségi oldalán a Nógrádi vár.
A bejegyzésben kiemelik: a Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány célja, hogy a 400. évfordulóról egy színvonalas, hagyományőrző rendezvénnyel emlékezzenek meg, valamint
emlékművet állítsanak Esterházy Pál és a nógrádi várvédők tiszteletére. „A megvalósításhoz most 1626 magánszemély és szervezet támogatását keressük, akik legalább 1626 forinttal járulnak hozzá ehhez a közös ügyhöz 2026. január 5. és április 30. között” – hangsúlyozzák.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







