Itt a bejelentés: parti sétányok, új partvédművek épülnek a Balatonnál
Friss pályázatok keretében számos újdonsággal bővülhetnek a Balaton parti települések.
Friss pályázatok keretében számos újdonsággal bővülhetnek a Balaton parti települések.
Nem semmi!
Aki lemarad, kimarad.
Több mint ötezer ötszáz kilométer hosszan újítottak fel utakat 2010 óta.
A Vörösmarty térhez közel lesz.
Mi lesz így a fejlesztésekkel?
2015-ben a bölcsődébe fel nem vett gyerekek száma 1795 volt.
Növelnék a hátrányos helyzetűek foglalkoztatottságát.
286 milliárd forintról van szó.
2,7 milliárdot fordítanak a programra.
Nem csökken a turizmus támogatása a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban.
Ennyiből 100 lakásos passzív társasház is épülhetett volna!
Bár a nagy hideg miatt némi csúszásra lehet számítani az első 80 épület műszaki átadását illetően, a kormány szerint olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában, amelyre büszkék lehetünk. Korábban viszont nemcsak ellenzéki politikusok, hanem számos szakmai szervezet, illetve szakértő is nemtetszését fejezte ki a programmal kapcsolatban.
Siralmas állapotokkal találkozhat az, aki felkeresi az ócsai hitelestelepet, pontosabban a telep helyét. Az építkezés indulási időpontja körül még mindig sok a kérdőjel, a területen pedig a szemét és a vakondok mellett már a prostituáltak is megjelentek.
Egyelőre semmilyen proaktív szándék nincs sem a kormány, sem az egész politikai elit részéről a lakhatási szegénység felszámolására, ezért paradigmaváltásra lenne szükség a szakpolitikában - véli Sümeghy György. A Habitat for Humanity Magyarország országos igazgatójával készített interjúnk második részében többek között a magyarországi helyzetről, a lehetséges kitörési pontokról, az ócsai Szociális Családiház-építési Programról, a Nemzeti Eszközkezelőről, s a jelenlegi lakáspolitikai intézkedésekről beszélgettünk.
Véget vetne az agglomerációs települések terjeszkedésének a kormány, a Belügyminisztérium szerint ugyanis közlekedési és környezetvédelmi oldalról is rettenetes folyamat az agglomerálódás. Átalakulóban lévő agglomerációról, bajbajutott devizahitelesekről, plázaépítési moratóriumról, energiahatékony építési szabályozásról, valamint a közmunkásokra épülő jövőbeli nagy állami beruházásokról beszélgetett a Portfolio.hu Dr. Szaló Péterrel, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkárával.
Minden településen megmaradhatnak a jövőben az önkormányzatok függetlenül a lakosság számától - döntött a kormány. Ellenben nem tarthatnak fenn sem iskolákat, sem kórházakat, csak az óvodai ellátást és az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat üzemeltetik majd.
A belvárost megóvná, a fejlesztési ötleteket egyedi döntések alapján javasolja elbírálni, a Dunát sokkal jobban kihasználná, és bevonná a városi szövetbe, a város képét befolyásoló adminisztrációs döntéseket pedig központosítaná Kerekes György, Budapest Főváros Önkormányzat Városépítészeti Főosztályának főosztályvezetője, aki a központosítási folyamatoknak köszönhetően jelenleg a főépítészi feladatköröket is ellátja. Az általa vezetett csapat jelenleg Budapest új városfejlesztési koncepcióján dolgozik, mely egy új jövőkép mellett hosszú távon befolyásolhatja majd a főváros fejlődését, arculatát. Interjú.