Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két gazdasági szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.
A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus teljes keretének már csak 8 százalékát, 708 milliárd forintot kell odaítélni a pályázóknak - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
A lap a Miniszterelnökség adataira hivatkozva azt írta: míg a források 92 százalékára már kötelezettséget vállalt a kormány, addig a kifizetések terén 49 százaléknál, 4365 milliárd forintnál jár a mutató.
Hetente átlagosan 50 milliárd forintnyi uniós pályázati támogatást fizetnek ki, ez alapján havi 200 milliárd forint kifizetés várható az idén, ami azt jelenti, hogy 2018-ban 2400 milliárd forint áramolhat a gazdaságba.
A tervek szerint az idén tavasszal a teljes rendelkezésre álló keretről megszülethet a döntés, az odaítélt támogatások döntő többségét pedig 2019-ben ténylegesen ki is fizetnék a kedvezményezetteknek.
Eddig 154,4 ezer pályázat érkezett be 12 476 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, közülük 81,4 ezer pályázat kapott pozitív elbírálást.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lap emlékeztet, hogy a Magyarországnak szánt 8900 milliárd forint helyett a kormány 105 százalékos túlvállalással tavaly márciusig 9358 milliárd forint értékben 526 felhívást jelentetett meg.
A már kifizetett 4365 milliárd forint támogatásból 1095 milliárd gazdaságfejlesztési projektekre, 889 milliárd közlekedésfejlesztésre, 735 milliárd forint településfejlesztésre ment, 721 milliárd forintot kaptak az energiahatékonysági programok - olvasható a Világgazdaságban.








