Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
Mintegy 2,7 milliárd forintot fordítanak Baranya megyében a foglalkoztatás növelésére, a pénzből több mint kétezer baranyai álláskereső elhelyezkedését segítik - az erről szóló foglalkoztatási paktumot a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) és a megyei kormányhivatal csütörtökön Pécsen írta alá.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszírozott pályázat munkaerőpiaci keresletre alapozott képzési és elhelyezkedési lehetőséget biztosít - hangzott el az aláírást megelőző sajtótájékoztatón. Nagy Csaba, a BMÖ közgyűlésének elnöke kiemelte:
A Baranya tíz járásából kilencet érintő programról elmondta: jelentősen szeretnék növelni a foglalkoztatást a sellyei, siklósi és hegyháti járásban, amelyekben az álláskeresők száma jóval meghaladja az országos átlagot.
Felértékelődnek a szakképzések
Nagy Csaba szerencsésnek nevezte, hogy a megyei önkormányzat látja a baranyai fejlesztésekből keletkező munkaerőigényeket. Jelezte, a programba bevonják a foglalkoztatókat és kamarákat, civil szervezeteket is. Horváth Zoltán megyei kormánymegbízott elmondta,
Kifejtette: a munkaerőpiaci kereslet és kínálat nem talál egymásra, ezért a paktumban a szakképzések szerepe felértékelődik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az álláskeresők számára a munkakörök kipróbálását, illetve például a munkába járás költségeit tudják biztosítani - jegyezte meg Horváth Zoltán, aki hozzátette, amennyiben a megyei munkanélküliségi rátát sikerül a jelenlegi 9,2 százalékról 3-4 százalékra mérsékelni, elmondható, hogy Baranyában megvalósul a teljes foglalkoztatás.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







