Megőrülnek a vásárlók a filléres Aldi Reformer Pilates gépért: de vigyázz, veszélyes is lehet!
Ha már megvásárolta valaki az Aldi Reformer Pilates gépet, a szakértők azt javasolják, hogy kellő elővigyázatossággal használja.
Ha már megvásárolta valaki az Aldi Reformer Pilates gépet, a szakértők azt javasolják, hogy kellő elővigyázatossággal használja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal három éven belül bevezeti az e-nyugtarendszert, amely digitális alapokra helyezi a kiskereskedelmi számlázást.
Jelenlegi piaci helyzetben a vásárlók egyre jobban kivárnak, így az eladók alkupozíciója gyengülhet.
A Labubu nevű plüssfigura, egy apró, fogas szörnyecske az új státuszszimbólum, a fiatalok és a gyűjtők is megőrülnek érte.
A gyűjthető figurákat és kártyajátékokat, a LEGO-kat és interaktív játékokat rendelték a legtöbben a gyereknapot megelőző hetekben.
A Coop Szegeden nyitotta meg Magyarország első hibrid üzletét, ahol a hagyományos nyitvatartási időn túl is lehet vásárolni
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagjai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek le a kormány asztalára az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.
Európában nálunk a legnagyobb a kínai járművek elfogadottsága.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció: a vásárlók mostantól bármely ALDI-áruházban beváltható kuponokkal is találkozhatnak a telefonos alkalmazásban.
Az autóvezetők mindössze 42%-a számolt be arról, hogy a kereskedő tájékoztatta a gumiabroncs bizonyos értékeléseiről.
A régen tudottakon kívül, mint amilyen az oktatás vagy az egészségügy, még több lett az olyan nemzetgazdasági szféra, amelyben egyre súlyosabban fenyeget a munkaerőhiány.
A vevők a pontjaikat 2025. június 22-ig válthatják be, az árukészlet erejéig.
Egy füstölt csülökből, tormából és sós kalácsból álló hagyományos húsvéti menü 7,5%-kal olcsóbb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - állítja az üzletlánc.
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is.
A befektetési lakásvásárlások menekülőutat jelenthetnek a mostani időszakban, amikor nemzetközi pénzpiacokon jelentős árfolyamesések következtek be.
Az ALDI jelentős árcsökkentést hajt végre húsvét előtt. A vállalat az üzletek középső sorában található nem-élelmiszer jellegű termékek között.
Az e-kereskedelem látványos előretörése ellenére a hagyományos üzletek kora egyáltalán nem járt le.
Kozák Tamás: A kiskereskedelem szereplőit az utóbbi időben alaptalan vádak érték, amelyeket az Országos Kereskedelmi Szövetség határozottan visszautasít.
Exkluzív interjút adott a Pénzcentrumnak Tolga Öncü, az Ingka Group kiskereskedelmi vezetője: elárulta, miért Magyarországon tesztelik a legújabb áruházi struktúrájukat.
Az elmúlt tíz hónapban közel 40 százalékkal emelkedett a Kifli.hu zöldség-gyümölcs kategóriájának forgalma.