Az Otthon Start Program elindítása óta már több mint 25 ezer kedvezményes lakáshitelt folyósítottak.
A kormány nem változtatott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) azon kritériumain, amelyek a támogatások, kedvezmények visszafizetéséhez kapcsolódnak, viszont - miután arra néhány nappal ezelőtt a Pénzcentrum felhívta a figyelmet - a kamattámogatott hitelnél eltörölték a 30 millió forintos felső határt - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A kormány az igénylési feltételek között a társadalombiztosítási jogviszonyhoz és a munkaviszonyhoz mindenképpen ragaszkodik, a többi kritériumot könnyítette, hogy a kedvezmények minél több családhoz jussanak el.
Erre a kitételre egyébként még a Pénzcentrum hívta fel a figyelmet múlt hét csütörtökön. Mint írtuk, a rendelet ezen passzusa kizárta a budapestieket, illetve a tehetősebb családokat is a támogatási rendszerből.
Hornung Ágnes szerint a kritériumrendszer biztosítja, hogy a támogatásokat, kamattámogatott hiteleket megfelelően visszafizessék. A bankok az igénylők feltételrendszerét megvizsgálják, ez biztosítja, hogy ne alakuljon ki a korábbi devizahitel-lufihoz hasonló esemény.
Az államtitkár beszélt arról is, a feltételrendszert úgy alakították ki, hogy a visszaélések számát a minimálisra csökkentsék.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Arra a kérdésre, mit tud tenni a kormány azért, hogy az 5 százalékos áfa hatása valóban a magánszemélyeknél csapódjon le, ne az ingatlanberuházóknál, kifejtette: az új szabályok hatálybalépésével a keresleti oldal nagyon megugrott, az új lakásoknál egy úgymond spekulatív ár rajzolódik ki az elején. Arra számítanak azonban, amennyiben a kínálati oldal igazodik a kereslethez, elkezdődnek a lakásépítések, a spekulatív árgörbe kiegyenlítődik, tehát hosszú távon érezhető lesz az áfacsökkentés hatása az új lakások értékesítésénél.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







