2600 eurót, azaz napi árfolyamon átszámolva közel 1 millió forintot ér az ausztriai raktáros fizetése.
Január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem rendelkeznek oltással - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pénzcentrummal.A most publikált rendeletben a kormány szabályozta az eljárást azokkal a pedagógusokkal kapcsolatban, akik a számukra kötelezően elrendelt oltást nem veszik fel.
A kedd délután megjelent rendelet alapján január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesz az a foglalkoztatott, aki december 30-ig az oltást nem veszi fel. Ez a szabályozás azokra a létesítményekre vonatkozik, ahol kötelezően elrendelték az oltást. Magyarország Kormánya továbbra is az oltás alapú védekezést tartja a leghasznosabbnak, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban.
A pedagógusok oltása az EMMI szerint azért fontos, mert sok emberrel találkoznak, gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel. Az oltásuk a saját egészségük és mások védelme miatt is fontos. A rendelet azt is rögzíti, hogy emberi erőforrások minisztere – az Operatív Törzs javaslatának figyelembevételével – a foglalkoztatottat mentesítheti a fizetés nélkül szabadság alól.
Miniszteri határozat alapján a tanítási év biztonságos megszervezése érdekében az óraadók és a mesterpedagógusok heti óraszáma 20 órára emelhető, a 2022-es esztendőben ugyanakkor óraadóként csak oltott, vagy az oltás alól mentesítő orvosi szakvéleménnyel rendelkező személlyel létesíthető új jogviszony.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








