-6 °C Budapest

Megérte várni: megszületett a devizahiteles mentőcsomag

Pénzcentrum
2014. június 25. 14:22

"A Kúria múlt heti döntése világos helyzetet teremtett, felhatalmazta a kormányt a cselekvésre" - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő. A devizahitelek rendezése kétlépcsős folyamat lesz, ennek első lépését előkészítő törvényjavaslatot a héten nyújtja be a kormány az országgyűlés elé.

A kormány mai ülésén minisztériumi beterjesztéseket tárgyalt meg, és még a héten benyújtja a törvényjavaslatot az országgyűlés elé. A most elkészült javaslat célja, hogy ne kelljen minden devizahitelesnek egyesével perre mennie.

A törvény hatálya a bank és a fogyasztók közötti kölcsönszerződésekre terjed ki, beleértve a lízingszerződéseket is. Az új törvény szabályozni fogja az árfolyamrés kérdését, illetve így tesz az egyoldalú kamatemelésekkel is, mivel a szerződések ezen részei tisztességtelenek voltak.

A kormány javaslatot fog tenni az elévülés meghatározására is. "Amíg a szerződés hatályban van, addig élő jogviszonyról van szó" - mondta Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter. Így lehetséges, hogy az öt évnél régebbi tisztességtelenségek esetén is járni fog a visszatérítés az új törvények szerint.

A devizahitelesek megmentésének második lépcsője szeptemberben készülhet el, ekkor megkezdődhet a devizahitelek kivezetése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?