A Pénzcentrum 2026. március 1.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A kormány által bejelentett gazdaságvédő intézkedések első lépései rövid távon segíthetnek a cégek és háztartások megnyugtatásában, ezért mindenképpen szükségesek. Sőt még a bankoknak is jó lehet, de mindent összevetve maximum csak tűzoltásra lesz elég az eddigi csomag - írja a G7.
Az lap több banki elemzővel is beszélgetett az első gazdaságvédő intézkedésekről, és abban egyetértettek a szakértők, hogy
Fontos tudni, hogy a hitelmoratórium alatt meg nem fizetett tőkét és kamatot a bank később felszámolja az ügyfélnek, ami a mostani tervek szerint a futamidő hosszabbításával történik meg. A portál szerint ez lényegében azt jelenti, hogy egy olyan időszakban, amikor egyébként is leállna a hitelezés,
a bankok tőkéje tehát nem fogy majd el, sőt a szakértők szerint likviditással is elég jól állnak. Egy másik szakértő szerint bár pozitívak az intézkedések, azok lehettek volna célzottabbak. Más szakértő szerint üdvösebb lett volna, hogyha a moratóriumot csak 3 hónapra jelentik be, aztán ha szükséges időszakosan hosszabbítják.
A portál szerint a bejelentett intézkedések 50-80 milliárd forintos lazítást jelentek a költségvetésnek, ami az eddig látottak alapján csak tűzoltásra lehet elég.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







