Több magas rangú tisztségviselő - köztük a védelmi miniszter és a Forradalmi Gárda parancsnoka - is életét vesztette.
Megtorlás és bosszú: Irán történelmi nagyságú támadásra, Trump "soha nem látott erejű" csapásra készül
Újabb robbanásokról számoltak be vasárnap a Perzsa(Arab)-öböl menti államokban, miután az Egyesült Államok és Izrael támadásaiban életét vesztette Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah. Szemtanúk a katari fővárosban, Dohában több erős robbanást hallottak vasárnap reggel.
Az Al-Dzsazíra katari hírtelevízió legalább 11 detonációról számolt be. Robbanásokat jelentettek a bahreini fővárosból, Manamából is, ahol beszámolók szerint legalább négy hangos becsapódás történt. A közösségi médiában egy találatot kapott, megrongálódott manamai szállodáról készült felvételek is terjedtek, ezek hitelességét független forrásból egyelőre nem erősítették meg. A jelentések szerint Teherán szombat óta több alkalommal is támadást indított a térségben állomásozó amerikai katonai bázisok ellen. A Perzsa(Arab)-öböl menti államokban összességében több ezer amerikai katona állomásozik.
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) vasárnap közölte, hogy "tucatnyi megtorló csapást" hajtott végre amerikai és izraeli célpontok ellen Hamenei halála miatt. A félhivatalos, az IRGC-hez köthető Tasnim hírügynökség szerint 27 amerikai bázist a régióban, valamint az izraeli hadsereg tel-avivi főhadiszállását és egy fegyveripari létesítményt is célba vettek. Az IRGC korábban bosszút ígért a legfőbb vezető haláláért. "A nemzet imámjának gyilkosai nem kerülik el a súlyos, határozott és elrettentő büntetést" - áll a közleményben, amelyet a libanoni Hezbollah milícia is közzétett.
Trump kemény megtorlást helyezett kilátásba
Donald Trump amerikai elnök vasárnap nyilvánosan figyelmeztette Iránt, hogy ne hajtson végre megtorló csapásokat az Egyesült Államok és Izrael által indított légitámadásokat követően. "Irán most azt állítja, hogy ma nagyon keményen fog visszavágni, keményebben, mint valaha" - írta Trump a Truth Social közösségi platformon. "Jobb, ha ezt nem teszik" - tette hozzá, majd kilátásba helyezte, hogy amennyiben mégis sor kerülne iráni válaszlépésekre, Washington "soha nem látott erejű" csapással reagálna.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a szombati amerikai-izraeli légitámadások az iráni vezetés tanácskozási helyszíneit vették célba. A támadásban életét vesztette Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei, valamint a védelmi miniszter és az Iráni Forradalmi Gárda vezetője. A több mint 200 halálos áldozattal járó akció - az iráni Vörös Félhold adatai szerint - azonnali választ váltott ki: iráni csapások érték Izraelt és a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai támaszpontokat. Az Iráni Forradalmi Gárda közleményben esküdött bosszút. Az elit alakulat szerint "hamarosan a legnagyobb katonai műveletek kezdődnek meg az iráni fegyveres erők történetében Izrael és az amerikai regionális bázisok ellen".
Már a Bloomberg is riadóztat: jelentősen drágulhat az olaj ára az Irán elleni amerikai támadás miatt
A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat.
Döntöttek: már ki is lőtték a medvét, miután az fényes nappal rátámadt egy férfira a saját kertjében
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







