A szakértők szerint a fogyasztás tartotta fenn a növekedést, miközben az ipar teljesítménye továbbra is gyenge maradt.
Közép- és Kelet-Európa országaiban (CEE) idén megkezdődhet a gazdasági fellendülés, a növekedés éves szintje átlagosan 4,3 százalék lehet - közölte a Colliers szerdán az MTI-vel.
A nemzetközi ingatlankezelő és szolgáltató cég első negyedéves befektetési összefoglalója szerint a munkanélküliség nőni fog a térségben, de a vártnál kisebb mértékben. Előrejelzésük szerint a befektetői hangulat az ingatlanpiacon jelentősen javulni fog idén, bár az év visszafogottan kezdődött, 2020 első negyedévéhez képest csak Magyarországon mértek növekedést.
Régiós szinten a visszaesés 48 százalék, vagyis csaknem 2 milliárd euró a tavalyi azonos időszakhoz képest. A teljes volumenből Lengyelország 65 százalékkal, Csehország 14 százalékkal, Magyarország 11 százalékkal részesedett. A három ország ingatlanbefektetői jellemzően saját piacaikon aktívak - írták.
A közlemény szerint a befektetések jövője a járvány és a korlátozások függvénye, hiszen sok beruházó ezek miatt nem tudja pontosan felmérni a lehetőségeket. Az ingatlanbefektetések összege éves szinten 10 milliárd euró, vagyis a tavalyival csaknem azonos szintű lehet idén a térségben - tették hozzá.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







