A Borháló országos hálózattal rendelkezik, legtöbb üzlete Budapesten található, de számos vidéki városban is jelen vannak.
Idén sem lesz repülőrajt, aggasztóak a hazai kilátások: hogy lesz ebből növekedés 2026-ban?
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe csaknem 3 ponttal csök-kent. A cégek foglalkoztatási hajlandósága nem változott, az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás havi alapon enyhén emelkedett. A válaszadó cégek az első idei hónapban a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságát érezhetően ja-vulónak ítélték.
A GKI üzleti bizalmi indexe januárban csaknem 4 ponttal mérséklődött az előző hónaphoz képest. Így értéke lényegében visszatért a tavaly novemberi szintre. Az ipari bizalmi index számottevően, csaknem 5 ponttal, a kereskedelmi és a szolgáltatói index 3-3 ponttal csökkent. Ugyanakkor az építőipari mutató 3 ponttal emelkedett – igaz, meglehetősen alacsony szintről. A közeljövő kilátásait illetően továbbra is az építőipar a legkevésbé, az üzleti szolgáltatások pedig a leginkább derűlátó szektor.
A vállalkozások összesített létszámgazdálkodási várakozását jelző foglalkoztatási indikátor 2026 első hónapjában nem változott a tavaly decemberihez képest. A következő három hónapban a vállalkozások 9%-a készül a létszám bővítésére, míg 12%-a csökkentené azt. Az iparban és az üzleti szolgáltatások területén a létszám bővítésére törekvők vannak többségben az elbocsátásokra készülőkkel szemben. Az építőiparban viszont a leépítést tervezőké a többség.
A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése januárban jelentősen javult az előző megkérdezéshez képest. A legnagyobb pozitív elmozdulás a szolgáltató szférában volt tapasztalható, de az ipari cégek is jóval kiszámíthatóbbnak érezték a környezetet, mint decemberben.
Az árindikátor, ami a cégek értékesítési árainak a következő három hónapban várható alakulását mutatja, az őszi és a téli hónapokban lassan-lassan, de fokozatosan felfelé kúszott. Így e mutató januárra tíz havi csúcsára ért fel. A következő három hónapban a cégek 35%-a szeretne árat emelni, míg árcsökkentésre 8%-uk készül – szemben a decemberi 29 és 9%-kal.
Tavaly decemberben a GKI fogyasztói bizalmi index értéke kétéves csúcsára emelkedett, majd januárban nem változott. Az aktuális hónapban a lakosság az elmúlt 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetét, valamint a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait is enyhén javulónak értékelte az előző megkérdezéshez képest. Ezzel szemben az ország következő 12 havi gazdasági helyzetét enyhén romlónak gondolják, és a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is romlott kissé.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







