4 °C Budapest
Big Bunch of Fruits in Crates at Farmers Market

Az őszibaracktermésnek is annyi: ritka lesz a boltban a magyar nektarin

2021. június 25. 16:23

Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem az idén, miután a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.

A közleményben idézik Mártonffy Bélát, a NAK Kertészeti és Beszállítóipari Országos Osztályának elnökét, aki elmondta: az őszibaracktermesztés eredményesen művelhető Magyarországon, de csak akkor, ha megfelelő termőhelyen, megfelelő fajtával és megfelelő termesztéstechnológiával dolgoznak a kertészek. A hosszú évek óta zajló globális klímaváltozás komoly kihívást jelent a kertészeti ágazatnak is, fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség - mondta.

Kitért arra, hogy a rendszerváltozás után a hazai gyümölcsnemesítés nehéz helyzetbe került, és így később számos kevésbé fagyálló, ki nem próbált fajta került az országba. A szélsőséges időjárás miatt aktuális lenne újragondolni a nemesítést, abba a hazai klímához szokott fajtákat bevonni, emellett egy működőképes kataszteri rendszert kell felállítani, a gazdák sikeres termőhely- és fajtaválasztása érdekében - hívta fel a figyelmet Mártonffy Béla.

Magyarországon az őszibarack-termesztés az 1970-es években élte a fénykorát, az árutermelő őszibarack-ültetvények területe akkor mintegy 13 ezer hektár volt, ami azóta folyamatosan csökken, jelenleg alig több mint 3000 hektár. Az ültetvények döntő része elöregedett, elavult művelési rendszerrel és korszerűtlen fajtaszortimenttel. Kevés az új telepítés, az elmúlt években csak néhány 100 hektár volt.

Az éves termés az időjárási körülmények által erősen befolyásolt, ingadozó, általában 16-45 ezer tonna között mozog a NAK összeállítása szerint. Az őszibarack-ültetvények nagyobb hányada Csongrád (1294 hektár), Pest (450 hektár) és Bács-Kiskun (394 hektár) megyékben található. Jelentős termelés folyik még Fejér (128 hektár), Somogy (136 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (174 hektár) és Heves (169 hektár) megye területén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31