Az elnök kiemelte, hogy az ukrán küldöttség kétoldalú találkozókat is tart az amerikai féllel.
Ennek csúnya vége lehet: rekordgyenge forintot, elszálló inflációt hozott az orosz-ukrán háború
A háborús helyzet a piaci folyamatokra is jócskán csak rányomta a bélyegét. Az aggasztó geopolitikai kilátások közepett ugyanis a nyugati szankciók nem csak az orosz gazdaságot dönthetik be, de az azt kiszabóknak is fájhatnak. A világ legnagyobb gázexportőrének számító oroszországgal való globális szembefeszülés ugyan ellátási gondokat még nem okoz, az inflációt durván megindíthatta. A forint hétfő reggel új mélypontot ért el és bár a gyengülése azóta megállt, továbbra is 370 forint felett jegyzik az eurót. Az orosz-ukrán háború legfrissebb gazdasági következményeit Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője ismertette a Pénzcentrummal.
A CIB Bank vezető elemzője rövid összefoglalójában sorra vette a mögöttünk álló napok gazdasági és geopolitikai eseményeit. A szakértő megállapításai nem túl reménykeltők.
A hétfői nap mérlege:
- A 2-3 napos villámháború esélye gyakorlatilag lenullázódott, elhúzódó, eszkalálódó konfliktus, tartós bizonytalanság
- A Béketárgyalások első köre a pesszimista várakozásoknak megfelelően sikertelenül zárult, még fegyverszünetben sem állapodtak meg a felek, csupán abban, hogy folytatják a tárgyalásokat
- Macron elnök felhívta Putyint: az orosz elnök a beszélgetésükben megismételte követeléseit (A Krím legitimitásnak elismerése, valamint Ukrajna demilitarizálása és semleges státuszának biztosítása)
- Közben éjjel is folytatódott Kijev és Harkiv ostroma, kedden pedig óriási katonai menetoszlop tart Kijev felé
- Tovább folytatódott Oroszország gazdasági, pénzügyi izolációja, a szankciókon kívül vállalatok szálltak ki orosz érdekeltségeikből, az európai országok lezárták a légterüket az orosz gépek elől, a Mastercard nem hajt végre Oroszországból külföldi utalásokat
- A kultúra, a sport, és a tudomány területén is folytatódott Oroszország izolációja (többek között a Judo szövetség felfüggesztette Putyin tiszteletbeli elnöki címét)
Mint ismert, már a hétvégén megérkezett a nyugati szankciók második köre. Ennek keretében többek között megkezdték az orosz bankok eltávolítását a SWIFT rendszerből és korlátozták az oroszoknak az arany- és devizatartalékok jegybanki felhasználásának lehetőségét.
- Befagyasztották az orosz jegybank eszközeit: a 640 milliárd dollárnyi összes tartalék jó részét sikerült zárolni, ugyanis a devizális diverzifikáció ellenére ennek jó része nyugati letétkezelőknél, bankokban lehet, ezzel jelentősen korlátozhatják a jegybank mozgásterét a piaci káosz enyhítésében (a devizapiaci intervenciót, a devizalikviditást biztosítását bankrendszernek).
- Az orosz jegybank megerősítette, hogy hétfőn nem tudott közbenjárni a rubel mélyrepülésének megakasztása érdekében
- Az orosz bankok kizárása a SWIFT rendszerből rövid távon jelentősen megnehezítheti külkereskedelem elszámolását, a banki tranzakciókat, így súlyos zavarokat okozhat. Az elszámolások nem váltak lehetetlenné, de sok időbe és pénzbe kerül az átállás, az alternatív csatornák, megoldások kialakítása/megkeresése. Nehézkesebb, drágább, hosszadalmasabb folyamat lesz minden tranzakció
- Az oroszok egyetlen könnyebbsége, hogy 2014 után már kiépítettek egy alternatív rendszert (SPFS), és a kínaiaknak is van egy alternatív rendszerük
A Makrogazdasági hatásokra térve fontos hangsúlyozni, hogy a pontos hatások számszerűsítés teljesen lehetetlen jelen pillanatban Az eddig megjelent kommentárok kétszámjegyű recessziót jósolnak Oroszországban. Jelentős az esélye a szankciók fennmaradása esetén a devizaadósságon defaultnak (törlesztési csőd).
Globálisan nézve, a háború által kiváltott pontos reálgazdasági hatások még nem számszerűsíthetőek. Ami látszik, hogy a lefele mutató növekedési és felfele mutató inflációs kockázatok jelentősen erősödnek.
- Direkt reálgazdasági hatások: az USA korlátozott, az EU sokkal erőteljesebb mértékben kitett a közvetlen hatásoknak
Hatások az EU-ra:
- A külkereskedelem, a pénzügyi piacokon, az energián, az agrártermékeken, alapanyagok és a fémek terén is érezhető lehet
Oroszország gazdasága globálisan messze nem a legjelentősebb, de a bizonyos területeken betöltött súlya miatt a szankciók fájdalmasabbak a másik félnek, mint például az Irán ellen hozottak.
- Az EU-s gázimport 40 százaléka Oroszországból jön (egyes országok, például Csehország esetén ez 100 százalék, de például Németországban is 60 százalék feletti)
- Oroszország globális szinten is a legnagyobb gázexportőr és a második legnagyobb olajkitermelő
- Oroszország a palládium világpiacának is 43 százalékát adja (ezt többek között katalizátorokhoz használják)
- A nikkel 11 százaléka és az alumínium 10 százaléka is az oroszoktól jön
- Oroszország és Ukrajna együttesen a globális gabona kínálat 30 százalékát biztosítja
Bár a gázellátás egyelőre folyamatos, a katonai, gazdasági, politikai és piaci fejlemények globálisan a korábban vártnál tartósabban magasabb infláció irányába mutatnak. A magas infláció pedig:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mérsékli a reáljövedelmeket, így negatívan hat a fogyasztásra
- a vállalatok újabb költségsokkokkal kell szembe nézzenek
- újabb fennakadások lehetnek beszállítói láncokban, ami rontja a növekedési kilátásokat.
Monetáris politika:
A háború még bonyolultabbá teszi a jegybankok helyzetét. A magas inflációs kiinduló pontra újabb inflációs sokk rakódik, miközben a növekedési kockázatok is erősödnek. A piaci kamatemelési várakozások mérséklődtek
- Fed: már nem áraz a piac 50 bázispontos emelést márciusban,
- EKB: későbbre csúszhat az év végére várt kamatemelés, QE kivezetése időben kitolódhat
Orosz piacok:
- A központi bank 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az alapkamatot és egyéb intézkedéseket is bejelentett (ilyenek a korlátlan repo, valamint a devizamegfelelés enyhítése bankoknak)
- Nyíltpiaci intervencióra egyelőre nem került sor
- Az exportbevétellel rendelkező vállalatok bevételeik 80 százalékát kötelesek rubelre konvertálni
- A Rubel: -30 százalékkal nyitott (ez történelmi mélypont), a kamatemelés stabilizálta, de extrém törékeny a pozíciója
- A rövid lejáratú hozamoknál drasztikus az ugrás (6 hónapos kamat 20 százalék felett), hosszabb lejáratokon kisebb mozgások voltak
Ezen kívül bankpánik jelei láthatóak, komoly likviditási problémák vannak a bankrendszerben, a tőzsde pedig nem nyitott ki. A CDS 50 százalék feletti valószínűséggel áraz államcsődöt 5 éven belül.
Globális piacok:
- A részvénypiacok esetében viszonylag mérsékeltek voltak a reakciók (néhány százalékos mínuszok), az EU-ban bankrészvények viszont masszívan alulteljesítenek (Raiffeisen, Unicredit, SocGen legnagyobb kitettséggel), kétszámjegyű esések, európai bankindex -6,8% zárásban
- A biztonságos menedékek felülteljesítőek: arany, amerikai, német államkötvények
- Az olaj 2014 óta (Krím megszállása) nem látott szinten, a Brent 100 dollár felett járt
- Ma az ázsiai kereskedésben stabilizálódás, kivárás látható, nincsenek jelentős elmozdulások
Magyar piacok:
- Hétfőn reggel a forint új történelmi mélypontot ért el az euróval szemben, 372 forint felett járt, este újra 372 közelében, ma reggel is 370 felett volt, de megállt a gyengülés
- A BUX kora délután ~-7,5 százalék zárásban -4,5 százalék
- Referencia hozamok: 3 évig +10-12 bp, 3 éven túl +4-8 bp emelkedés
- A 3M BUBOR fixing 4,92 százalékra ugrott
- FRA: 6,30 százalék körüli kamatcsúcsot áraznak
Az MNB egyelőre nem avatkozott be. Az intenzív forint gyengülés esetén az 1 hetes kamat emelése lehet hatékony eszköz.
A Pénzcentrum élő, folyamatosan frissülő árfolyam oldalán követheted a legfontosabb deviza árfolyamokat, és tőzsdei árfolyamokat, mint például a legismertebb részvényárfolyamokat, és tőzsdeindexeket.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







