4 °C Budapest
Automated factory milk production process

Így játszanák ki az oroszok az őket ért szankciókat: mi lesz itt, ha ezt tényleg megteszik?

2022. március 10. 10:15

Oroszország ellen kemény szankciókat fogadott el az Európai Unió, Amerika, de még Japán is az Ukrajna elleni háborúra válaszként. Azonban nem csak a nyugati országok büntetik az oroszokat: sorra vonulnak ki az olyan óriásmultik, mint a Shell, a Coca Cola, az IKEA, vagy a McDonald’s. Ororszország már bejelentette a válaszlépését a multik ellen, azonban nem biztos, hogy ennek lesz értelme –írja az Infostart.

Oroszországot sorra hagyják el a multinacionális cégek, beszüntetve az ottani termelést vagy szolgáltatásnyújtást. Ezek közül nyilván bizonyos vállaltok döntése egészen keményen fogja érinteni az oroszok életét, például a Mastercard és Visa bojkottja miatt nem tudnak külföldön fizetni bankkártyával, és az informatikai rendszerek sem lesznek frissíthetőek – nyilatkozta Deák András, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a híroldalnak. Az orrosz állam már bejelentette a válaszintézkedést:  a multik oroszországi gyártósorait államosítani fogják, bár a szakértő szerint ez egyelőre inkább csak fenyegetés még. A hivatalos közlés szerint azokat a vállaltokat vonják állami ellenőrzés alá, melyek leállítják vagy csökkenti a termelésüket Oroszországban.

"Kérdés, hogy egyáltalán képesek lesznek-e működtetni ezeket a gyárakat az oroszok" – magyarázza Deák. Sok helyen a termeléshez devizában vásároltak alkatrészt, ami a rubel összeomlása óta nem túl vonzó alternatíva. Ez azt is jelenti, hogy gazdasági okok is közrejátszanak a multigyárak leállításában. A gyárak leállása és államosítása Deák András szerint nem fogja biztosítani Oroszországnak a saját termelés megalapozását, viszont Kína annál inkább teret fog nyerni az oroszoknál, mert ők továbbra is kereskednek az oroszokkal, a jüan pedig olyan deviza, amit továbbra is tudnak használni az oroszok. A szakértő szerint nem valószínű, hogy az oroszok mindent maguk állítanak majd elő jövőben, vagy hogy saját informatikai rendszereket fejlesztenének ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?