10 °C Budapest
Shinjuku business district moonrise seen between buildings..

Ukrajnai háború: megszakadták az orosz-japán béketárgyalások

MTI
2022. március 22. 12:04

Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat.

"Oroszország magatartása megalapozatlan és teljesen elfogadhatatlan" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Tokió hivatalosan tiltakozását fejezi ki a moszkvai bejelentés miatt. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be a tárgyalások megszakítását a Tokió által az ukrajnai helyzet miatt bevezetett szankciók miatt.

Moszkva emellett leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Blokkolja továbbá Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.

Japán több szankciócsomagot is bevezetett Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. Az exportkorlátozások mintegy 300 fajta áru és technológia szállítását tiltják, közöttük a félvezetőkét, valamint a tengeri és repülésbiztonsági, a távközlési berendezésekét, a katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket.

A korlátozások 49 orosz vállalatra és szervezetre érvényesek. A japán kormány ezenkívül személyes szankciókat vetett ki az orosz vezetők, köztük Vlagyimir Putyin elnök, valamint orosz üzletemberek ellen. Oroszország és Japán között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn, amely miatt a felek még mindig nem kötöttek békeszerződést. A háborút követően a Kuril-szigetek egésze a Szovjetunió ellenőrzése alá került, de Japán azóta is vitatja Iturup, Kunasir, Sikotan sziget és a Habomai szigetcsoport hovatartozását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?