A csaknem négy éve tartó háborúval kapcsolatban, Zelenszkij konkrét adatokat közölt az ukrán veszteségekről.
Magyarországra kedden az ukrán-magyar határszakaszon 5388 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3887-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a beléptetettek közül a rendőrség 1788 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Közölték azt is: az ukrajnai háború elől kedden 679 ember, köztük 303 gyerek érkezett Budapestre vonattal. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 11 ember, köztük hat gyerek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg. A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket - olvasható a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







