Európai uniós szakértők érkeztek Ukrajnába, hogy felmérjék az orosz támadások miatt január vége óta leállt Barátság kőolajvezeték állapotát.
Az energiaágazat lehet az egyik, amelytől plusz pénzt szedhet be a kormány – erről meghallgatása után Varga Mihály beszélt az RTL Híradónak. A pénzügyminiszter szerint ugyanis ebben a szektorban az elmúlt időszakban extraprofit keletkezett.
Parlamenti meghallgatásán Varga Mihály arról is beszélt, hozzá kell nyúlni a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) szabályaihoz, mert nem csak azok élnek ezzel a lehetőséggel, akiknek eredetileg szánták - írja az rtl.hu.
Ma volt Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára, és beszélt a kata adónemről is. Konkrétumokat és részleteket nem mondott a miniszterjelölt az első meghallgatásán arra vonatkozóan, hogy hogyan éri el a költségvetési hiánycélt idén, viszont egy fontos szempontot említett kérdésre válaszolva: vannak olyan ágazatok, ahol most a különböző krízishelyzetek miatt extraprofit keletkezik, erre érdemes lehet - nemzetközi felvetésekkel összhangban - többletadót kivetni.
A híradóban most elmondta: az energiaágazat lehet az egyik, amelytől plusz pénzt szedhet be a kormány.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







