A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, Kirsty Coventry eddig a legvilágosabb jelzést adta arra, hogy Oroszország visszatérhet a 2028-as los angeles-i olimpián.
Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5886 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5617-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap.
beléptetettek közül a rendőrség 289 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tájékoztatott az ORFK. Az ukrajnai háború elől szombaton 667 ember, köztük 285 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tudatták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte vasárnap a police.hu oldalon, hogy a BRFK a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Még mindig víz alatt áll az elárasztott ukrajnai település
Még mindig víz alatt áll az ukrajnai Gyemidiv település, ahol a helyi erők leromboltak egy gátat és elárasztották a területet, hogy megakadályozzák az orosz csapatok előrenyomulását Ukrajna fővárosa, Kijev felé - mondta Olekszij Kuleba regionális kormányzó szombaton késő este.
A fővárostól mintegy 35 kilométerre északra fekvő faluban legalább 50 ház maradt elárasztva hónapok óta. Az ukrán hadsereg februárban felrobbantott egy gátat az Irpin folyón, aminek következtében a víz a településre és több ezer hektárnyi területre folyt, elárasztva a házakat és a földeket, de megakadályozva, hogy az orosz tankok elérjék a fővárost. Kuleba a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett bejegyzésében azt írta, hogy "az emberek megértőek a helyzettel kapcsolatban. Mi viszont mindent megteszünk a probléma megoldása érdekében".
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







