A kávék és pótkávék mostantól részletesebb címkével, pontos összetevőkkel és új minőségi kritériumokkal kerülnek a boltokba.
A szakértők többsége szerint továbbra is az árstopok fenntartásától függ, mikor tetőzik az infláció, de az igazi kérdés már inkább az, mennyivel emelkedik 20 százalék fölé a ráta - írja a Portfolio.
Átlagosan 15,7%-os áremelkedést várnak augusztusra a szakértők: ebben még nem lesznek benne a megemelt rezsiárak, de a kedvezményes benzinár jogosultjainak szűkülése igen, ami rárakódik az amúgy is magas élelmiszerár növekedésre – emelte ki Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója. Szerinte a forint gyengülése valószínűleg tovább emelte az iparcikkek inflációját, és a piaci szolgáltatásoknál is további drágulást vár. A nagy ugrás azonban majd a szeptemberi inflációban várható.
Egyelőre csak sejtésünk van arról, hogy pontosan miként kalkulálhatja a statisztikai hivatal a fogyasztói kosárban szereplő üzemanyagárat, így ez egy rendkívül nagy bizonytalansági tényezőt jelent az augusztusi infláció előrejelzése során - hangsúlyozza Virovácz Péter, az ING Bank elemzője.
Hónapok, sőt évek óta arra várunk, mikor tetőzik végre az éves alapú infláció, de ennek időpontja folyamatosan kitolódik, sőt egyelőre még érdemi lassulást sem látszik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







