2 °C Budapest
Newborn baby boy at hospital with identity tag on feet, close up

Egyre fogy a magyar: augusztusban 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy éve

2022. október 2. 18:02

Tovább csökkent a születések száma Magyarországon a KSH friss adatai alapján. Augusztusban több mint 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, miközben majdnem ugyanennyivel többen haltak meg. Az RTL Híradónak nyilatkozó szociológus szerint ez a tendencia nem új, már a 70-es évek óta tart.

Magyarországon egyre kevesebb gyerek születik, a népességfogyás pedig folyamatos derült ki a KSH friss adataiból: idén augusztusban több mint 3 százalékkal volt alacsonyabb a születések száma, mint 2021 augusztusában. Mindeközben 3,7 százalékkal haltak meg többen ugyanebben az időszakban.

Ez a tendencia pedig már évek óta tart Sík Enfre szociológus, a Tárki Zrt. vezető kutatója szerint:

Az 1970-es években volt legutoljára pozitív, tehát akkor születtek utoljára többen, mint haltak meg. Azóta mindig nagyobb volt a halálozások száma, mint a születéseké. A demográfiai folyamatok azok olyan nagy tehetetlenségi folyamatok, hogy azokat nem lehet 1-2 év vagy hónap alatt megváltoztatni

– mondta a szakértő, utalva arra, hogy a kormány családsegítő intézkedéseinek még nem sikerült megfordítani ezt a folyamatot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51