Januárban a devizapiacot elsősorban a dollár folyamatos gyengülése alakította: szinte minden fontosabb valuta erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben.
A Monetáris Tanács nem változtatott a kamatokon. Kérdés, a jegybank meddig és mennyire tartja fenn a forint árfolyamának megtámogatása érdekében megtett rendkívüli intézkedéseket, és visszatér-e a szeptember végén meghirdetett monetáris politikához. Erről biztosan lesz szó az ülésről kiadott közleményben és tájékoztatón.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa október 25-ei ülésén. Az alapkamat szintje továbbra is 13 százalék – bár ez most majdhogynem mellékes, az irányadó ráta jelenleg a 18 százalékos egynapos betét. A kamatfolyosó teteje (az egynapos fedezett hitel rátája) 25 százalék.
A jegybank ugyanis nincs könnyű helyzetben. Matolcsy György elnök egy hónappal korábban, szeptember végén meglepetésszerűen bejelentette, hogy a Monetáris Tanács a vártnál nagyobb mértékben emeli az alapkamatot, 13 százalékra, egyszersmind a jegybank lezárja a kamatemelési ciklust. Bejelentették, hogy a továbbiakban a jegybank a bankközi rendszerben lévő fölös likviditás, mintegy 9 ezermilliárd forint hosszú távú lekötésére koncentrál, ennek érdekében:
- Felemelik a bankok által a jegybanknál tartandó kötelező tartalék szintjét,
- Hosszú távú betéti eszközt indít,
- Rendszeres diszkontkötvény-aukciókat indít.
Azonban a kamatemelési ciklus leállítása után a forint árfolyama zuhanórepülésbe kezdett. A jegybanknak be kellett avatkoznia, ezért október 14-én – meg nem határozott időre – sutba vágta az október végén meghirdetett politikáját:
- Az irányadó kamatot egy lépésben korábban soha nem látott mértékkel, 5 százalékponttal megemelte 18 százalékra az egynapos betét elindításával,
- A bevezetett likviditásszűkítő eszközöket részben elengedte, a diszkontkötvény-aukciókat felfüggesztették, azóta egyhetes betéti tendereket sem tartanak (sok értelme nem lenne, miért tennék a bankok egy hétre a pénzüket 13 százalékos kamattal a jegybankba, ha az egynapos betét rátája 18 százalék),
- A forint árfolyamát támogató intézkedésként a jegybank a saját devizatartaléka terhére közvetlenül váltja az energiaimporthoz szükséges eurót (praktikusan az állami MVM energiacégnek).
Innentől kérdés, hogy a jegybank meddig látja indokoltnak fenntartani az új eszközöket, különös tekintettel az egynapos betétre, illetve annak 18 százalékos rátájára – az eszköz kamatát a tenderek megtartása mellett bármikor csökkenthetik. Illetve kérdés, hogy a jegybank vissza tud-e, vissza akar-e térni a szeptember végén meghirdetett monetáris politikai irányvonalhoz és eszközökhöz.
Az inflációs környezet elvileg nem indokolja a jelenlegi rendkívüli állapotok fenntartását, az inflációs csúcsot ugyan még nem értük el, de az előrejelzések szerint már látszik a csúcspont év végén, jövő év elején. A nemzetközi inflációs környezetben pedig már látszanak pozitív jelek. A 13 százalékos alapkamat régiós összehasonlításban rendkívül magas, a cseh alapkamat 7 százalékos, a lengyel annyi sincs. Ami kritikus, az a forint árfolyama – a rohamosan gyengülő forint felborítja az ország fizetési mérlegét, nem mellesleg az inflációt is pörgeti az import forintban számolt drágulásán keresztül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A helyzetet bonyolítja, hogy a kormány kamatstopot vezet be a kis- és közepes vállalkozások hiteleire - amivel alaposan keresztbe tesz a jegybank monetáris politikájának, hiszen az érintett (mintegy 2 ezermilliárd forintnyi) hitelállomány kamata nem tud nőni, ha a kormány nem engedi.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







