Megkezdődött a mai Kormányinfó, ahol Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ismertetik a kabinet aktuális döntéseit és azok hátterét.
Gulyás Gergely bejelentette: óriási változás élesedik a SZÉP-kártyáknál, az összes zsebet érinti az átalakulás
Gulyás Gergely a megszokottnál egy nappal hamarabb, szerda délután tartott Kormányinfót. A miniszter többek között a Lengyelországba csapódott rakétáról és a Barátság kőolajvezetékről is beszélt. De bejelentette azt is, a kormány turisztikai akciótervet készített. Ez pedig a SZÉP-kártyákat is érinti.
„Tegnap délután leállt a Barátság kőolajvezeték, de szerencsére nem maga a vezeték sérült, úgyhogy ez csak átmenti problémát idézett elő, így az már ma 14 órakor újra indult” – kezdete a november 16-i kormányinfóját Gulyás Gergely. A miniszter beszélt arról is, hogy a Lengyelországba csapódott rakéta nagy valószínűséggel egy ukrán légvédelmi rakéta volt, és véletlenül landolt lengyel földön, de ezzel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta, meg kell várni míg kivizsgálják az ügyet.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány egy turisztikai akciótervet fogadott el. Magyarázatként a miniszter azt mondta, különösen nagy bevételt jelent Magyarországnak a turizmus, ezért támogatni kell ezt gazdasági iparágat.
A turisztkai akcióterv pontjai:
- SZÉP kártya szabályokon változtatnak, eltörölik a füleket, ugyanazokra a célokra, belső korlátok nélkül;
- Turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetését felfüggesztik (nettó árbevétel 4 százaléka), 2022 október 1. és 2023 március 31. között, a már befizetett összegek visszaigényelhetőek;
- Kötelező adatszolgáltatást eltolják 2023 későbbi időpontjára;
- Munkaidőkeret szabályozás, 24 havi munkaidőkeret szabályozás ebben az ágazatban dolgozóknak.
(Címlapkép - Soós Lajos, MTI/MTVA)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







