A Doomsday Clock története során soha nem állt még ilyen közel az éjfélhez. A legfőbb okok: atomfegyverek, klímaválság, mesterséges intelligencia.
Megállt a globális élelmiszerdrágulás? Jöhet a fellélegzés, viszont a háborúnak még nincs vége
Jórészt mozdulatlan maradt a globális élelmiszeralapanyag-árak összesített mutatója novemberben, miután a gabonafélék, a húsok és tejtermékek nemzetközi árának csökkenése ellensúlyozta a növényi olajok és a cukor drágulását – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Így valamelyest alacsonyabban zárt novemberben a nemzetközi élelmiszerkosár legfontosabb tételeinek árváltozását lekövető FAO élelmiszerár-index, az azt megelőző hónaphoz képest. Az index alig 0,3%-kal haladja meg a tavaly novemberi szintet.
A gabonafélék árindexe 1,3%-kal csökkent egy hónap alatt, ám még így is 6,3%-kal szárnyalta túl az egy évvel korábbi értéket. November hónapban kevesebbért cserélt gazdát a búza és kukorica a nemzetközi piacokon (2,8 és 1,7%-os csökkenés), főként a fekete-tengeri gabonaszállítási kezdeményezés kiterjesztése miatt. Ezzel szemben a rizs globális ára 2,3%-kal nőtt.
A növényi olajok árindexe 2,3%-kal drágult novemberben, megtörve hét hónapnyi emelkedést. Drágult a pálma- és szójaolaj, míg a repce- és napraforgóolaj ára csökkent. A tejtermékek árindexe 1,2%-kal zárt alacsonyabban november végén, mivel a vaj, és a sovány és teljes tejpor iránti importkereslet bezuhant, míg a sajt drágult a főbb nyugat-európai termelők szűkös exportkészletei miatt.
A húsfélék árindexe 0,9%-kal zsugorodott egy hónap alatt, miután csökkent a szarvasmarhahús nemzetközi ára a bőséges ausztrál exportkészleteknek köszönhetően, melyek még jobban ráerősítettek a Brazília által fűtött kínálati piacra, ellensúlyozva a Kínából jövő erős keresletet. Ezzel szemben más húsfélék ára erősödött, élén a birkáéval.
Az erős kereslet és a betakarítás csúszása, illetve az indiai exportmennyiség korlátozása miatt szűkös globális készletek kombinációja okán a cukor árindexe 5,2%-kal ugrott meg november során. A magasabb brazil bioetanol ár szintén ebbe az irányba nyomta a mutatót.
Csökkenhet a világ gabonakibocsátása 2022-ben
A legfrissebb Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésben a tovább FAO csökkentette a 2022-es globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését 2 756 millió tonnára, ami 2%-os csökkenés tavalyhoz képest. A levonás főként a zsugorodó ukrán kukoricatermelést tükrözi, ahol a háború jelentősen megdrágította a betakarítás utáni munkálatokat. A FAO mérsékelte a globális búzakibocsátásra vonatkozó becslését is, ám ennek ellenére a 781,2 millió tonna várható mennyisége történelmi csúcsot jelent. A rizstermelésben 2,4%-os csökkenés várható a tavalyi rekordértékhez képest.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 2022–2023 őszi gabonái esetében a legfőbb aggodalmat a fontosabb mezőgazdasági inputok és a kedvezőtlen időjárás az Amerikai Egyesült Államokban és Oroszországban okozzák, ám a magasabb gabonaárak hozzájárulhatnak a megművelt területek átlag fölötti szinten tartásához. A déli féltekén főként szemesterményeket vetettek, Brazíliában például rekord nagyságú területen termelnek kukoricát.
45 ország szorul élelmiszersegélyre
Szerte a világon összesen 45 ország – köztük 33 afrikai, kilenc ázsiai, kettő latin-amerikai és karib-szigeteki, és egy európai – szorul élelmiszersegélyre konfliktusok, időjárási szélsőségek vagy az elszabaduló infláció miatt – olvasható a FAO most megjelent a termelési kilátásokat és az élelmezési helyzetet elemző jelentésben. Az élelmezési helyzet különösen aggasztó Kelet- és Nyugat-Afrikában.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







