A drágulást tovább fűti, hogy az amerikai elnök szövetségesi segítséget kért a Hormuzi-szoros biztosításához. A megkeresett országok azonban egyelőre elzárkóznak a beavatkozástól.
Egy nemzetközi mérés alapján a vizsgált 36 ország lakosságának fele (56%) rossz évként jellemzi 2022-t saját maga és családja, háromnegyede (73%) pedig az országa szemszögéből. Bár az előbbi kérdés esetében 36-ból 32, az utóbbi kérdés esetében 28 országban vannak többségben a pesszimista polgárok, Európa- és világszinten is a leginkább borúlátó nemzetek közé tartozunk.
A magyarok legfőbb gondját a fizetéseknél nagyobb mértékben emelkedő árak jelentik, 86% tart e jelenségtől (szemben a szintén nem alacsony 79%-os globális átlaggal), ami 9 százalékpontos növekedés az egy évvel ezelőtti méréshez képest – a világ nagy tőzsdéinek összeomlásától azonban a legkevésbé a magyar lakosság fél (33% vs. 50% globálisan) – derül ki az Ipsos nemzetközi méréséől.
Az emberi természetet jól jellemzi, hogy a kutatás szerint a pesszimizmus az élet minden területére kihat. A globális közvélemény szerint a világot fenyegető veszélyek közül szinte mindegyiknek megnőtt az esélye egy év alatt. Enyhe relatív többségbe kerültek, akik szerint atomfegyverek használatára kerülhet sor 2023-ban (14 százalékpont növekedés), de egy aszteroida becsapódására vagy a földönkívüliek látogatására is növekvő esélyt látnak a világ polgárai (6 és 4 százalékpont növekedés).

„2022 rossz év volt számomra és a családom számára.”, egyetértők aránya, N=24,471 fő, 36 ország
Örömteli hír, hogy a magyarok hisznek legkevésbé az efféle csodákban. Velünk szemben Malajzia, India és Indonézia mutat affinitást az összeesküvéselméletekre. Az utóbbi országok lakosságának mintegy fele tartja valószínűnek a kozmikus becsapódást, az alien-ek eljövetelét vagy például azt, hogy a Skynet-hez hasonló mesterséges intelligencia átveszi az irányítást az emberiség felett az újévben.

"Világszerte jelentős, megállíthatatlan pusztítást fog okozni a mesterséges intelligencia.”, egyetértők aránya, 34 ország
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A világ lakosságának harmada (34%), a magyarok hetede (14%) hiszi, hogy az emberek egyre elfogadóbbak, toleránsak lesznek egymással, ami szintén növekedés 2021-hez képest (+6 és +4 százalékpont). A magyarok 55%-a tesz újévi fogadalmakat, és 69% hisz egy jobb újévben.

„2023 jobb év lesz számomra, mint 2022 volt.”, egyetértők aránya, 36 ország
Ők a háborúk igazi vámszedői: elképesztő pénzeket kaszálnak ezek a cégek, van mit a tejbe aprítaniuk
Az európai védelmi vállalatok rekordméretű rendelésállománnyal és dinamikusan növekvő bevételekkel számolnak a jövőben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







