Ez fordított helyzetet jelent a megszokotthoz képest, hiszen általában a postai kifizetések zajlanak később.
Varga Mihály pénzügyminiszter és Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója kedd délelőtt sajtótájékoztatót tart a központi költségvetés 2023-as finanszírozásáról, valamint a gazdasági helyzet várható alakulásáról – írja a Portfolio.
Egy évvel ezelőtt jóval más, pozitívabb gazdasági körülményekkel lehetett számolni. Ebből a legfontosabb a biztos és olcsó energiaellátás volt – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország energiaszámlája 4000 milliárd forinttal lett magasabb, mint a COVID előtt volt, ez pedig brutálisan magas szám. Kiemelte, hogy a nehézségek ellenére Magyarország finanszírozása idén és jövőre is biztos. 2023-ban továbbra is 3,5%-os GDP-arányos hiánnyal számolnak jövőre, elkötelezettek a cél tartása érdekében.
Idénre 4,5-5%-kosra becsülik a magyar gazdaság növekedését, míg 2023-ban cél a meredek visszaesés elkerülése, most 1,5%-os gazdasági növekedéssel számol a kormány a miniszter elmondása szerint. A jövő év első felében további devizakötvény-kibocsátásokat terveznek, a cél ezzel dollárkötvényeket visszavásárolni. A lakossági piacon a termékkör egyszerűsítése várható, az ügyfélszámot pedig szeretnánk növelni. Varga szerint a nemrég elfogadott uniós helyreállítási terv és a partnerségi megállapodás segíteni fogja a jövő évi finanszírozást. Jelenleg a lakosság. Továbbra is cél a 11 ezer milliárd forintos lakossági állampapírállomány, jelenleg 1300 milliárdra tehető az ilyen típusú lakossági befektetések mennyisége.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







