Az olajbevételek 2025-ben 20%-kal csökkentek, a költségvetés rekorddeficitet produkált, így Putyin gazdasági pillérei meginogtak.
Brutálisan hosszú gazdasági válságra készít fel mindenkit a bankelnök: ezt senki nem ússza meg
David Malpass, a Világbank-csoport elnöke vasárnapi nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világgazdaság lassulása akár hosszú ideig is elhúzódhat, szerinte akár egy vagy két évig is kitarthat – írja az Index.
David Malpass a Sky Newsnak adott interjújában azt mondta: a tartós infláció és az új befektetések hiánya jelentik a legnagyobb problémát. Mint azt kifejtette, nem tudná megmondani mi fog történni a világ gazdaságát illetően az elkövetkező 1-2 évben, de azt mondja, szerinte nem valószínű, hogy erős fellendülés fog bekövetkezni.
„Ez a válság sok nehézséget, megpróbáltatást szül, és a recesszió még sokáig itt marad velünk. A világgazdaság lassulása 2023 végéig, vagy akár 2024-ig is eltarthat, és ez komoly aggodalomra ad okot” – mondta el az interjúban David Malpass. A szakember figyelmeztette a gazdasági, üzleti szféra szereplőit, valamint a befektetőket és az üzletembereket, készüljenek fel arra, a nehéz idők nem fognak egyik hónapról a másikra elmúlni.
David Malpass arról is beszélt, szerinte a világ kormányainak nagyon célzott támogatásokat kellene adniuk az állampolgároknak. És leginkább a legszegényebbeknek, de semmiképpen sem mindenkinek, sok időn át. A Világbank-csoport elnöke úgy fogalmazott, legjobb az lenne, ha 6 hónapos intervallumon kapnának komolyabb pénzeket azok, akik tényleg a legnagyobb mértékben sújtanak a magas árak és költségek.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







