Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa – korábbi vezetőedzőjéhez, Bill Belichickhez hasonlóan – nem került be a Pro Football Hall of Fame idei évfolyamába.
Sokkoló bejelentést tett Donald Trump: megindult az amerikai hadsereg Irán felé, óriási erőket mozgósítanak
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok jelentős katonai erőket vezényel a Közel-Keletre, elsősorban Irán irányába, válaszul az országban a gazdasági válság miatt kirobbant, véresen levert tüntetéssorozatra - számolt be a Portfolio.
Trump közölte, hogy Washington nagyszabású katonai erősítést indít a térségbe, mindenekelőtt Irán irányába. A lépés hátterében az iráni belpolitikai feszültségek állnak: a súlyos gazdasági válság nyomán kitört tüntetések erőszakos hatósági leverése a beszámolók szerint több ezer ember életét követelte.
A Fehér Ház YouTube-csatornáján közzétett videónyilatkozatában az elnök részleteket ismertetett az amerikai haderő mozgósításáról. "Egy nagy flottillával tartunk abba az irányba, és meglátjuk, mi történik. Nagy erő. Nagy erővel tartunk Irán felé" – fogalmazott Trump.
Az amerikai vezető hangsúlyozta, hogy a katonai jelenlét megerősítésének elsődleges célja a térségben zajló események szoros figyelemmel kísérése. Washington saját megfogalmazása szerint nemzeti érdekeinek védelmét tekinti prioritásnak, miközben a nyílt fegyveres konfliktus elkerülésére törekszik. A fokozott jelenlét ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az amerikai erők szükség esetén azonnali választ adjanak bármilyen, az Egyesült Államokat vagy szövetségeseit érő fenyegetésre.
Az amerikai kormányzat szerint a csapatok telepítése hozzájárul a régióban található polgári és katonai létesítmények biztonsági kockázatainak mérsékléséhez is. A döntés üzenetértékű lépésnek is tekinthető Teherán felé, amelynek célja, hogy visszatartsa az iráni vezetést a további erőszakos akcióktól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Iránban a közelmúltban kiterjedt társadalmi megmozdulások zajlottak a súlyosbodó gazdasági nehézségek miatt. A kezdetben főként gazdasági követeléseket megfogalmazó demonstrációk gyorsan általános kormányellenes tiltakozássá szélesedtek. A biztonsági erők keményen léptek fel a tüntetőkkel szemben, több helyen éles lőfegyvert is bevetettek, és a becslések szerint így is több ezren vesztették életüket az összecsapásokban.
Az Egyesült Államok a válság eszkalálódása nyomán nyíltan szolidaritását fejezte ki a tiltakozókkal, és figyelmeztette az iráni vezetést: ha folytatódnak az erőszakos cselekmények a lakosság ellen, Washington katonai válaszlépéseket is mérlegel. Az amerikai nyomásgyakorlás hatására a tüntetések intenzitása mérséklődött, és az iráni kormányzat látszólag enyhébb bánásmódot alkalmaz a letartóztatott demonstrálókkal szemben, miközben a társadalmi és politikai feszültségek továbbra is erősen jelen vannak az országban.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







