Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország alkalmatlanságát megállapító állásfoglalást - írja az Euronews. Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, 144 szavazott ellene.
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát arra, hogy betöltse az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét. A dokumentum szerint a kormány rendre megsérti az EU alapvető értékeit, gyengíti a magyar jogállamiság állapotát és nem működik együtt Brüsszellel, ezért a Tanácsnak mielőbbi megoldást kell találnia a 2024 második felében esedékes elnökségi időszakra.
Varga Judit igazságügyi miniszter még kedden arról beszélt, nem izgatja, hogy az Európai Parlament megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát az EU soros elnöki posztjára, hiszen abba jogilag bele sem szólhat. Az igazságügyi miniszter ekkor arról beszélt, hogy a magyar elnökségi ciklus előkészítése már javában zajlik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







