A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ezekre a telkekre vadásznak az élelmes magyarok: országrészek között óriási különbségek lehetnek
Tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó friss elemzésből.
A 2021. évi 1,932 millió forintról tavaly 1,994 millióra, 3,2%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (13%-kal) Győr-Moson-Sopron vármegyében emelkedtek az árak, s még Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom állnak 10% feletti értékkel. Másik végletként, közel 10%-os csökkenést pedig Veszprém vármegyében látunk - derült ki a friss OTP Termőföld Értéktérképből. (Pest vármegyében sajnos a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.)
„A legdrágább vármegye 2022-ben Győr-Moson-Sopron volt 2,51 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér lépte át a 2,4 milliós szintet. Továbbra is Nógrád a legolcsóbb vármegye; egyedül itt nem éri el az 1,5 millió forintot az átlagos hektárár” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2022-ben legnagyobb mértékben az erdő- és szántóterületek drágultak, mindkettő 7,3%-kal. A kert-gyümölcsös kategória 1,7%-os áremelkedését a szőlők és gyepterületek minimális, 0,1-0,2%-os árnövekedése követte.
Csökkenő forgalom, kisebb eladott földterületek
A termőföld-piac tavaly látványosan szűkült. A megelőző évi 50,6 ezerről – azzal időarányosan – 2022-ben 40,8 ezerre, mintegy 19%-kal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Zalában nőtt, 7%-kal. A másik végletet Baranya és Fejér vármegye adja, ahol több mint 30%-kal csökkent az adásvételek száma.
A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 21%-os visszaesést látunk 2022-ben. Az eladásban érintett földterület csökkenése tehát meghaladja a tranzakciószám csökkenés mértékét, azaz átlagosan valamivel kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2021-ben. A Termőföld Értéktérkép szerint
2022-ben összességében nagyjából 37,8 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.
Míg 2016-ban még hét vármegyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen vármegye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,5 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom vármegye 4-500 hektárral. Az eladott termőföld-terület két vármegyében, Tolnában és Zalában nőtt az elmúlt évben 9, illetve 34%-kal. Csongrád-Csanád és Fejér vármegyében viszont közelítette a 40%-ot a visszaesés mértéke.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az országos forgalom közel kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 28%-kal csökkent tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 23,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2022-ben. A kert-gyümölcsös művelési ág esetében a szántóénál is nagyobb volt a visszaesés (-33%), míg a gyepterületeknél -24%, a szőlőknél pedig -14% ez az arány. Az erdőterületek forgalma ugyanakkor 19%-kal bővült tavaly.
12 éves távlatban 3,2-szeres drágulás
A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan 3,2-szeresére növelte árát 2022-re.
„A termőföld töretlen áremelkedésének főbb okai a növénytermesztés magas jövedelmezősége, az ágazathoz kapcsolódó támogatások nagysága és a legalább öt éves haszonbérbe adásból származó jövedelem adómentessége. A piacra ugyancsak hatása lesz a Magyar Állam által idén júniusban induló, mintegy 22 ezer hektárt érintő árveréseknek, emellett az inflációs környezet is élénkítheti a forgalmat és tovább hajthatja az árakat” – sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP vállalati és agrár ügyvezető igazgatója. A termőföld-piacra ugyancsak hat a 2023-tól új szabályok szerint működő EU-s támogatási ciklus.
Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







