-3 °C Budapest
Demonstration of the Mistral surface to air launcher in use by the Belgian Army.

Gyorsul a fegyverkezés az ukrán háború árnyékában: brutális föld-levegő rakétákat vásárol Magyarország

MTI
2023. június 20. 09:28

Franciaország, Észtország, Magyarország, Belgium és Ciprus közösen vásárol Mistral rövid hatótávolságú föld-levegő légvédelmi rakétákat - jelentette be még hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, aki az európai védelem alapjainak megerősítését szorgalmazza.

"Ez egy nagyon szép példája az európaiak szuverén együttműködésének egy olyan típusból, amely nagyon is hatékony, és amely nem volt eddig eléggé fedezve" - idézte a köztársasági elnöknek egy párizsi légvédelmi konferencián elmondott beszédét az AFP hírügynökség.

Az öt európai ország szándéknyilatkozatot írta alá "több száz Mistral rakéta" beszerzéséről - mondta egy elnöki tanácsadó a hírügynökségnek, kiemelve, hogy "ez az első közös vásárlás ebből a típusú eszközből". A Mistral célkövető föld-levegő rakétát az európai multinacionális vállalat, az MBDA gyártja. A francia SATCP rakétán alapuló eszköz fejlesztését 1974-ben kezdték el, első változatát 1988-ban rendszeresítették a francia hadseregben, a célpontokat 6 kilométeres távolságig el tudja érni.

Franciaország az európai álláspontok összehangolása céljából szervezte a párizsi légvédelmi konferenciát, miután Németország októberben elindította a légvédelmi európai kezdeményezést (Euro Sky Shield) 17 ország részvételével, de azt sem Franciaország, sem Olaszország, sem Lengyelország nem támogatta. Az elképzelés német (Iris-T), amerikai (Patriot) és izraeli (Arrow-3) légvédelmi rendszerek vásárlása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?