A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egy műszakra csökkentették a termelést, komplett gépsorokat bontanak le, és a dolgozók egy része hónapok óta kevesebb munkaórát kap.
Mi az összefüggés a válságok és a munkanélküliség között? A közgazdasági elmélet szerint gazdasági visszaesések, tartósabb válságok során megemelkedik a munkanélküliség, vagyis a gazdasági kibocsátás (GDP) és a munkanélküliségi ráta ellentétesen mozog. Ezt az összefüggést hívják Okun-törvényének. Most annak jártunk utána, hogy hogyan számolnak ezzel a törvénnyel, és milyen következtetéseket lehet levonni a 2008-2009-es globális pénzügyi és gazdasági válságról, illetve a 2020-as koronavírus-járványról. Egyúttal a módszerrel nemzetközileg összehasonlítjuk az európai munkaerőpiacok rugalmasságát.
A kutatások szerint a 2009-es válság során Magyarországon 1 százaléknyi GDP-csökkenés 0,33 százalékpontos növekedést okozott a munkanélküli rátában, míg a 2020-as válság során 0,16 százalékpontnyit – írta meg az oeconomus.hu. A fenti adatokból pedig jól látszik, hogy a 2009-es válsághoz képest jelentősen kisebb volt a munkaerőpiacra gyakorolt hatása a GDP-visszaesésnek.
A koronavírus-válság kezdetén Magyarországhoz hasonlóan további 13 országban, illetve az eurozóna esetében volt mérsékeltebb hatása a GDP-visszaesésnek, mint ahogy 2009-ben tapasztaltuk. Ez pedig a munkaerőpiacok rugalmasságát és alkalmazkodóképességét jelenti.
A közgazdaságtani elméletek alapján a gazdasági visszaesések, tartósabb válságok során megemelkedik a munkanélküliség. Ennek oka, hogy amikor visszaesik a gazdasági kibocsátás szintje, a vállalatoknak kevesebb dolgozóra van szükségük. A gazdasági kibocsátás (GDP) és a munkanélküliségi ráta ellentétesen mozog a konjunktúraciklusok során. Ezt az összefüggést hívják Okun-törvénynek.
Összességében a 2009-es válság során Magyarországon 1 százalékpontnyi GDP-csökkenés volt tapasztalható, ami 0,33 százalékpontnyi növekedést okozott a munkanélküliségi rátában. Ez viszont egyáltalán nem volt kirívó eset Európa szinten: az alsó harmadban helyezkedtünk el ezekkel az adatokkal a rangsorban. Abból azonban, hogy három éve mindössze 0,16 százalékpontnyi emelkedés történt a munkanélküliségi rátában jól látható, hogy a 2009-es válsághoz képest mérsékeltebb volt a GDP-visszaesés munkanélküliségi rátára gyakorolt hatása 2020-ban, a munkaerőpiac ellenállóságot tanúsított a koronavírus-válság során.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







