A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Megtörtént, amire kevesen számítottak: fotón a bizonyíték, kezet rázott Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnökkel
Mosolyogva fogott kezet Orbán és Zelenszkij Granadában, az eseményről fotó is készült.
Mosolyogva fogott kezet Orbán és Zelenszkij Granadában – látható a két vezető találkozásáról készült sajtófotókon, melyet a hvg.hu szúrt ki. Az Európai Politikai Közösség spanyolországi csúcstalálkozóján a biztonsági, védelmi és energetikai kérdések mellett téma volt az Európai Unió esetleges bővítése is.
Ugyanakkor, ha a számba vehető országok mindegyikét felvennék a közösségbe, az – egy belső uniós kimutatás szerint – 250 milliárd eurójába kerülne a mostani tagállamoknak, és ennek következtében a mostani haszonélvezők közül többen nettó befizetőkké is válnának – írja a lap.
Orbán és Zelenszkij februárban találkoztak először személyesen egy brüsszeli EU-csúcson, akkor az alkalmat Orbán arra használta fel, hogy egy előnytelen Zelenszkij-fotó kíséretében békepárti üzeneteket közvetítsen. Azt nem tudni, hogy tárgyal-e majd egymással Orbán és Zelenszkij.
Címlapi kép: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







