3 °C Budapest
Europe, Hungary, Aerial View, Aircraft Point of View, City

Ez is brutálisan hajtja a magyarországi lakásárakat: aki pedig itt él, lesheti mikor lesz saját tulajdona

2023. október 31. 19:32

Rekordot értek el a külföldiek a magyarországi lakáspiacon a múlt évben az ingatlan.com hivatalos KSH-adatokat feldolgozó elemzése szerint, amelyből kiderül az is, hogy 2023-ban melyik ország területéről érkezett a legtöbb érdeklődés a hazai lakóingatlanokra.

“A trenddel szembementek a külföldi lakásvásárlók. A múlt évben ugyanis 138 ezer lakás cserélt gazdát, ami 14 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a külföldiek 8 ezer lakóingatlant vettek, ez majdnem 10 százalékkal haladja meg a pandémia előtti, 2018-as csúcsértéket és 38 százalékos növekedést jelent éves szinten. Igaz, 2021-ben a járvány miatt visszafogott volt a külföldről érkezők aktivitása” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “A külföldiek élénk érdeklődése a hazai ingatlanok iránt több okkal is magyarázható. Egyrészt erősödött az euró a forinttal szemben, ezért a külföldiek olcsóbban tudtak ingatlant vásárolni akár befektetési céllal. Másrészt sok olyan külföldről érkező vevő vagy bérlő is megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon, akik rövidebb vagy hosszabb távra Magyarországon keres otthont. Tipikus példa erre a német nyugdíjasok helyzete, akik előszeretettel vásárolnak a Balaton környékén ingatlant.”

A KSH legfrissebb adatai szerint a legtöbb magyarországi lakóingatlan 2022-ben a németekhez került, ők több mint 2 ezer lakás vásároltak főként a Balaton mellett Zala és Somogy vármegyében. Második helyet a Szlovákiából érkező vevők szerezték meg 1000 feletti ingatlannal, akik a határhoz közeli térségben szereztek lakásokat főként Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

A szlovák vásárlók között döntő többségben vannak a nyugdíjasok, a lakásvásárlók kétharmada 65 év feletti volt 2022-ben. A harmadik helyen a Budapestre fókuszáló kínaiak állnak, akik 814 lakóingatlant vettek 2022-ben. A kínai vevők több mint 90 százaléka már évek óta a fővárosban vásárol ingatlant.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ingatlankereső portál idei adatai szerint szintén Németországból érdeklődtek a legtöbben az eladó lakóingatlanok iránt. A németországi érdeklődések száma 2023-ban meghaladta a 60 ezer darabot. Ausztriából közel 10 ezer, az Egyesült Államokból pedig több mint 5 ezer érdeklődés érkezett.

A hollandiai, egyesült királyságbeli, írországi, romániai és szlovákiai érdeklődések száma is meghaladta 2-4 ezres darabszámot az idei évben. Balogh László közölte, hogy a külföldről jövő érdeklődéseknek egy részét főként az Egyesült Királyságból érkezőkét - magyar vevőjelöltek adják, akik befektetés vagy otthonteremtés céljából szeretnének lakást vásárolni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32