Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 1022,67 ponttal, 1,82 százalékkal 57 337,64 pontra nőtt.
Az összforgalom 35,849 milliárd forintról 29,234 milliárd forintra csökkent, de ezen a héten a szerdai munkaszünet miatt csak 4 kereskedési napot tartott a BÉT. Az előző heti gyengélkedés hétfőn is folytatódott, a forgalom az 5 milliárd forintot sem érte el, a BUX is alig emelkedett, kedden még csökkent is. A visszaesés jórészt a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulattal volt magyarázható.
A szerdai kereskedési szünet alatt javultak a részvénypiaci kilátások, ekkor ugyanis az amerikai jegybank kamatdöntő ülése alapján az Egyesült Államok kamatemelési ciklusának végét valószínűsítették az elemzők - írta heti összefoglalójában az Equilor elemzője, Varga Zoltán.
Csütörtökön a Richter részvényesei is jó hírt kaptak, ugyanis a gyógyszergyártó egyik készítménye az Európai Bizottság jóváhagyásával a korábbinál szélesebb területen válik alkalmazhatóvá. Részvényei a bejelentés hatására több mint két százalékkal erősödtek, a BUX majdnem egy százalékkal emelkedett.
A kereskedés pénteken is jól alakult, akárcsak a nemzetközi hangulat, mivel a friss amerikai munkaerőpiaci adatok ismét csökkentették a kamatemelés esélyét. Varga Zoltán úgy véli, hogy a BUX rövid időn belül elérheti az 58 ezer pontos szintet is, ha maradnak a kedvező körülmények.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- A héten a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom erősödött. Árfolyama 5,37 százalékkal, 30 forinttal 589 forintra nőtt 824,2 milliárd forintos heti forgalomban.
- A Richter 2,85 százalékkal, 245 forinttal erősödött, pénteken 8845 forinton zárt, 7,577 milliárd forintos heti forgalmat elérve.
- Az OTP a héten 1,74 százalékkal, 235 forinttal emelkedett 13 765 forintig, 15,514 milliárd forintos forgalom mellett
- A Mol árfolyama a múlt heti záráshoz képest 0,9 százalékkal, 26 forinttal nőtt, pénteken 2900 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 2,812 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,46 százalékkal, 22,58 ponttal emelkedve 4967,86 ponton fejezte be a hetet.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







