-3 °C Budapest
money

Fordulat a tárgyalóasztalnál: mégis megfúrnák a 15%-os minimálbér-emelést a munkaadók?

2023. november 9. 16:43

Bár sokáig úgy tűnt, a tárgyaló felek megegyeztek a minimálbér és a garantált bérminimum növelésének mértékéről és a az emelés időpontjáról, most úgy tűnik mégsincs megállapodás. Legalábbis a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén erről nem született megállapodás. Így a tárgyalások egy hét múlva folytatódnak.

Nemrég megírtuk: nem január elsejétől, hanem december 1-től emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A minimálbér 15, a bérminimum pedig 10 százalékkal növekedhet. Legalábbis ezt állította Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, amit megerősített Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, aki aztán később módosította álláspontját az üggyel kapcsolatban. A politikusok állításai mindenesetre tükrözték a tárgyaló felek álláspontját, hogy zöld utat adnak a kétszámjegyű emelésnek, valamint az idei emelésnek is. Egészen eddig.

A kormányoldal ugyanakkor továbbra is kitart a korábbi álláspontja mellett, azaz továbbra is támogatná a két munkavállalói szakszervezet javaslatait. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ugyanis jelen volt a csütörtöki VKF-ülésen, ahol kifejtette: a kabinetnél örülnének a kétszámjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésnek, mert ez plusz fogyasztást generálna, amely a GDP-bővülés szempontjából létfontosságú. Szerinte ezzel javulnának a lakossági várakozások: vagyis az emberek bátrabban költekeznének, miközben a mostani inflációs környezetben inkább az óvatosság, a kivárás jellemző. Megállapította ugyanakkor, hogy a kabinet tiszteletben tartja, hogy a legkisebb bérekről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük, így nem kíván döntőbíróként fellépni.

Jelenleg a munkaadói fenntartások ellenére még nincs lefutva semmi: a felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat egy hét múlva folytatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29