Womans hand adding some coins to a cash till

Bemondta Matolcsy György: ekkor vezethetik be az eurót Magyarországon

2023. november 20. 14:12

Magyarország még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén – fejtette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke arra a kérdésre, hogy mikor vezetik be Magyarországon is a közös uniós fizetőeszközt.

Az MNB „elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett – írta válaszában Matolcsy György jegybankelnök Balassa Péter országgyűlési képviselőnek. A politikus azt kérdezte a jegybankelnöktől, milyen feltételek szükségesek az euró bevezetéséhez, amelyeket Magyarország nem tud teljesíteni.

Matolcsy György erre válaszul kifejtette, az euróövezethez csatlakozás feltételeit nem elegendő a hagyományos maastrichti kritériumokkal mérni, ezért a magyar jegybank kidolgozta és 2020-ban publikálta is a Maastricht 2.0-nak nevezett feltételrendszert.

Ebben az eredeti nominális kritériumok finomhangolásán túl új reálkritériumokat is figyelembe vesznek. A jegybankelnök ez alapján úgy látja, Magyarország még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén. Hozzátette, az elmúlt évek magas inflációs környezetében még a nominális maastrichti kritériumok sem teljesülnek, ugyanis mind az inflációs, mind a hosszú távú hitelek kamatlábára vonatkozó mutatóink túllépik a felső korlátot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. november 16. 11:59
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az...
Holdblog  |  2025. november 15. 05:16
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Fride...
Összkép  |  2025. november 14. 18:06
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepe...
Bankmonitor  |  2025. november 14. 16:51
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?