Megugrottak a kínai mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények, miután Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója optimista nyilatkozatokat tett az AI-ágensek jövőjéről.
Várhatóan valóban a pedagógusok bérének emelésére megy majd az uniós forrás legalább egy része - erre lehet következtetni a friss miniszterelnöki interjúból.
A magyar gazdaság az EU-s források nélkül is vígan megvolt, mert annak ellenére is sikerült javítani a teljesítményen, hogy csak most oldják fel a források befagyasztását - erről beszélt ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
A miniszterelnök azt mondta, hogy jövőre várhatóan 5-6 százalék lesz az éves infláció, a növekedés is az egyik legjobb az unióban, tehát ez is azt mutatja, hogy bár az EU-s pénzeknek szerinte már rég meg kellett volna érkezniük, a magyar gazdaság volt annyira erős, hogy ennek a hiányát is elviselje. Szavai szerint ahogyhogy korábban meg is ígérték, valóban a pedagógusbérek fejlesztésére megy majd a források egy része.
Persze azért ha pénzt kapunk, az elől nem kell elugrani, mert hiszen ami jár, az jár. Abból majd eldönthetjük, hogy mekkora rész megy pedagógus-béremelésre, mennyi megy a kisvállalkozások fejlesztésére, és mennyi megy energetikai korszerűsítésre
- fogalmazott Orbán Viktor, amikor erről kérdezték.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







