A zalai borvidék borászai komoly kihívásokkal néznek szembe: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét tett tönkre.
Szombaton is folytatódott a gazdák tüntetése Németországban, Svájcban és Olaszországban. Német gazdák több száz traktorral vonultak a frankfurti repülőtérhez, amelynek bejáratát egészen kora délutánig eltorlaszolták. A rendőrség közlése szerint nagyjából 400 jármű vett részt a demonstrációban, míg a hesseni gazdaszövetség arról számolt be, hogy a tüntető traktorosok száma elérte az ezret is. A megmozdulással az ellen tiltakoztak, hogy a hatóságok eltörölték a mezőgazdasági járművekhez használt dízelolajra vonatkozó adójóváírást.
A Rómától északra fekvő Orte településen mintegy 150 traktorral demonstráltak jobb munkakörülményeket és magasabb bevételt követelve, és jelezték, hogy hamarosan az olasz fővárosba vonulnak. Az olasz gazdák napok óta követelik, hogy tárgyalhassanak a kormány képviselőivel, de mindeddig nem kaptak választ.
Svájcban első alkalommal mozdultak meg az elégedetlen gazdák, akik nagyjából 30 traktorral tüntettek Genf utcáin. A megmozdulást szervező szakszervezet vezetője elmondta: sokan azt gondolják, hogy ott eltérő a gazdák helyzete más európai országokhoz képest, és hogy Svájcnak nem kell viselnie az uniós politika következményeit, de valójában ugyanazok a nehézségek.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







