Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi, fülöp-szigeteki számról.
Annyi pénzt loptak ezek a magyarok, hogy alig lehet elhinni: most vádemelés indulhat ellenük
Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen.
Az ügyben több mint negyvenezer számlát, több száz bűnjelet elemeztek a nyomozók - írta a NAV csütörtöki közleményében. Az ismertetés szerint egy budapesti férfi két cég ügyvezetését látta el, tevékenységeiről számlákat állított ki mintegy húsz partnere részére, akik felé a szerződésben vállaltakat elvégezte. A befolyt bevételeket az ügyvezető készpénzben vette le a cégek számláiról.
Az ügyvezető megkérte a könyvelőjét, hogy "fennálló nehéz anyagi helyzete miatt" úgynevezett nullás áfabevallásokat nyújtson be az illetékes adóhatóság felé, azaz semmilyen összegű áfát ne valljon be a cégeit illetően. Az ügyvezető egyik cége három és fél évig, míg a másik cége csaknem két és fél évig működött ilyen szisztéma szerint.
A könyvelő is tudta, hogy a cégeknek voltak bevételei, illetve beszerzései, hiszen a számlákat folyamatosan könyvelte. "Bár a könyvelő jelezte az ügyvezetőnek, hogy a bevallások ilyen formában történő benyújtása nem megfelelő, mégis folyamatosan nullás adattartalmú bevallásokat nyújtott be az adóhatósághoz" - olvasható a közleményben.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







