Ciklon okozta áradások sújtják Horvátország dalmát partvidékét: a tengervíz szintje helyenként csaknem egy méterrel emelkedett meg.
A jogsértők hamis fűrészekkel akarták elárasztani a horvát piacot, azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei résen voltak - olvasható a hivatal közleményében. Zala vármegyénél blokkolták a több, mint húszmillió forint értékű szállítmány útját.
Bulgáriából Horvátországba tartott az a furgon, amit a pénzügyőrök a 7-es számú úton szúrtak ki. Az autó plafonig pakolt rakteréből több száz fűrész, láncvezető lap, burkolat, valamint Stihl és Bosch feliratú matrica is előkerült. A barkácsholmikat szakértők is szemügyre vették, és megállapították, hogy azok egytől egyig hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül kívántak forgalomba hozni. Az 55 éves sofőr azt nyilatkozta: nem tudta, hogy a szerszámok és az alkatrészek hamisak, ő csak a szállítással volt megbízva.
A pénzügyőrök a több, mint nyolcszáz darab jogsértő terméket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. A hamisított termékek forgalmazásának megakadályozása a gyártók számára is fontos, hiszen a védjegyhez társított minőség csorbítása jelentős kárt okoz számukra, miközben a hamis termékek a vásárlókra nézve biztonsági kockázatot jelenthetnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







