0 °C Budapest
Flags of the European Union and Hungary flying from poles outside an ornate building in the centre of Hungarian capital city of Budapest

Oszlanak a viharfelhők Magyarország felett: fellélegezhet a lakosság, ebből még jó is kisülhet

2024. március 7. 11:01

Az idei évtől a magyar gazdaság visszatér a tartós növekedési pályára, a foglalkoztatás magas, a munkanélküliség alacsony marad – jelentette ki Varga Mihály a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országtanulmányának bemutatóján, amelyen Mathias Cormann, a szervezet főtitkára is részt vett. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány és a nemzetközi hitelminősítők mellett az OECD is arra számít, hogy a magyar gazdaság a következő években ismét uniós átlag felett teljesíthet - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

A magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt évek kihívásai ellenére jelenleg is mintegy 5 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet. Ez jóval magasabb az Unió átlagosan 3,5 százalékos teljesítményénél – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Mint mondta: az OECD azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára: 2024-ben 2,4 százalékos, 2025-ben pedig 2,8 százalékos növekedést vár a szervezet.

Az OECD jelentése elismerően szól a magyar munkaerőpiacról, amely a koronavírus-válsággal és az energiasokkal szemben is ellenállónak bizonyult. A foglalkoztatottak száma az elmúlt hónapokban továbbra is 4,7 millió fő körül alakult, a munkanélküliség uniós összehasonlításban is a legalacsonyabbak közé tartozik, januárban 4,6 százalékon állt a magyar mutató – ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály hangsúlyozta: a 2024-es magyar országtanulmány kiemelten kezeli a zöld átmenetet, amely összhangban van a magyar kormány törekvéseivel. Magyarország világos célja, hogy a zöld gazdasági átállás egyik nyertese legyen, ennek érdekében a zöldenergia termelésében és tárolásában is a világ élvonalába tartozó fejlesztéseket valósítunk meg. Az OECD ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a nagyszámú feldolgozóipari FDI-beruházás az ágazat zöld technológiákra való átállásához is jelentősen hozzájárul – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Magyarország szoros együttműködése az OECD-vel a rendszerváltozást követően kezdődött, teljes jogú tagként 1996. május 7-én csatlakoztunk a szervezethez – emlékezett vissza Varga Mihály. A pénzügyminiszter leszögezte: Az OECD-ben egy olyan nemzetközi szervezet tagjai vagyunk, amely tényeken alapuló elemzéseivel, a tagországok érdekeit szem előtt tartó ajánlásaival valós segítséget nyújt az egyes országok gazdasági fejlődéséhez. Ezért Magyarország az OECD-vel való stratégiai együttműködés folytatatására törekszik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?