A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart a kormány legfrissebb döntéseiről, illetve Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatásáról.
A kínai elnök látogatásának fontosságáról beszélt Gulyás Gergely a Kormányinfót, szerinte ez mutatja hazánk növekvő súlyát a világpolitikában. A miniszter szerint elsősorban gazdasági jelentősége van, Kína az elmúlt 2 évtizedben a gazdasági fejlődés útjára lépett, GDP alapján megelőzte az Uniót is. Érdekünk, hogy minél több kínai beruházás érkezzen Magyarországra - mondta.
Magyarország a nemzetközi kapcsolatokban a konnektivitás elvét vallja, mindenkivel üzletelünk, aki jó beruházásokat hoz - tette hozzá.
Konkrét megállapodások is lesznek a kínaiakkal, ma délután fél hatkor Orbán Viktor és Hszi Csin-ping jelenti majd be a részleteket.
A kormány a gazdasági helyzetet is áttekintette. Az első negyedéves adatok szerint visszatér a gazdasági növekedés Magyarországon, miközben a háború az egész európai növekedést visszavetik. Az első negyedévben a GDP az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékkal nőtt - ismertette. 2025-ben a 4,1 százalékos növekedés is reális lehet. A kiskereskedelmi forgalom is növekedni kezdett, a turizmus pedig az év első három hónapjában 14 százalékos növekedést mutatott a vendégéjszakák terén.
Vitályos Eszter ismertette a CSOK Plusz igénylések statisztikáit az elmúlt 4 hónapból. 83 milliárd forint hiteligénylés érkezett, 3100 család részéről, átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek az érdeklődők, több mint 35 milliárd forint értékben ítéltek meg hitelt március végéig.
A felújítási program kapcsán elmondta, június 3-tól lehet majd igényelni. Lezárult a szakmai és a társadalmi egyeztetés is, így kikerült a feltételek közül a gázhálózatra kötöttség. A végleges pályázati felhívás megjelenéséig a kérelmezőknek be kell szerezni például a munkáltatási igazolásokat, illetve nemleges igazolásokat az adótartozások tekintetében.
Az elmúlt 5 hétben több mint 210 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások Magyarországon, ebből 180 milliárd közútfejlesztés volt - mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő, felsorolva az utóbbi időszakban elkészült útszakaszokat.
Kérdésre Gulyás Gergely elmondta, egyelőre örüljünk annak, hogy a régiós átlagárra levinni az üzemanyagárakat, ha ismét drágulás lenne, a kormánynak vannak vannak eszközei ellene. De a kormány reméli, hogy az Ásványolaj Szövetség betartja a megállapodást, és az átlagot követik le a hazai üzemanyagárak.
A kínai beruházások kapcsán Gulyás Gergely arról beszélt, most Ferihegyről nem lehet kötött pályán bejutni a városba, ha a kínaiakkal sikerül is megállapodni az ügyben, először meg kell vizsgálni a vasútvonal létrehozásának a lehetőséget, a részletekről még korai beszélni - mondta egy kérdésre a kancelláriaminiszter. Ha sikerül is megállapodni, akkor sem tudja Orbán Viktor és Hszi Csin-ping ezt a vasutat megtervezni, így „minden spekuláció idő előtti, a megállapodás kölcsönös szándékot mutathat” maximum.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Arról viszont nem volt szó, hogy a Paks II-ben lenne szerepük jelentős mértékben a kínaiaknak.
Volodimir Zelenszkij ujrán elnök meghívta Orbán Viktort a júniusi svájci békecsúcsra, ennek kapcsán Gulyás Gergely azt mondta, minden hasonló meghívást érdemes megfontolni, a kormány problémája ezzel viszont az, hogy „ha nincsenek ott a háborúzó felek, sok értelme nem lesz”. Arra a tárcavezető nem lát esélyt, hogy az EP-választások előtt legyen Orbán-Zelenszkij találkozó.
A kórházak tartozásai kapcsán elmondta, májusban 63,4 milliárd forintot fordít a kormány kórházi adósságrendezésre, és nagy valószínűséggel idén még egy alkalommal kell hasonló ügyben döntenie. A nem vitatott és a 60 napon túli lejárt tartozásokat ki fogják tudni fizetni a kórházak az összegből, így nem lesz szükség fizetésképtelenségi eljárásra.
Az államháztartási hiány csökkenése a múlt hónapban nem a kiadások csökkenésének, hanem a bevételek emelkedésének köszönhető - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: a kormány hiánytervei jelenleg elérhetőnek tűnnek.
A kormány tárgyalni fog a műtéti várólisták csökkentéséről, 13 beavatkozás közül három esetében hosszabb a várólista 60 napnál: ezek a szürkehályog, a csípő- és térdprotézis műtét, illetve a gerincstabilizáló műtét. Az átlagok csökkentek, és nemzetközi összehasonlításban sem állunk rosszul, ettől függetlenül - magyarázta a miniszter. Az ipari termelés 10,4 százalékos visszaesést mutat tavalyhoz képest, aminek az oka a német gazdaság visszaesése Gulyás Gergely szerint, viszont szerinte az elemzői várakozásokhoz képest összességében jobb gazdasági növekedési adatok érkeztek.
Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







