Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Őrületes egyházi bűnbandát kapcsoltak le a rendőrök: a főnökök milliárdos vagyont nyúltak le
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - olvasható a Békés Vármegyei Főügyészség közleményben.
A vádirat szerint a bűnszervezet két vezetője - hat társuk közreműködésével - 2014 és 2022 között az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül igényelt a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat jogosulatlanul.
A vádlottak az általuk létrehozott szervezeti háló keretében egyrészt nagy tömegeket ellátó népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították. A pénzek felhasználását valótlan tartalmú okiratokkal igazolták.
Társaik segítségével 11 milliárd forintot meghaladó értékben különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre: külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével lebonyolított leplezési célú utalásokat, nagy összegű készpénzfelvételeket végeztek.
A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói részére is bankszámlapénz, ingatlanok és nagy értékű ingóságok formájában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Vármegyei Főosztálya és a Békés Vármegyei Főügyészség munkájának eredményeképpen a nyomozás során 14 milliárd forintot meghaladó értékben sikerült ingatlanokat, bankszámlapénzt és ingóságokat biztosítani az államot ért vagyoni hátrány csökkentése érdekében - írták a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







